Élet-Stílus

Szakítottak, aztán később 16 ezer kilométerrel távolabb újra összejöttek

Biztos a levegőváltás segített.

Tina Sarrou és Harrison Kingshott egy párt alkotott Nagy-Britanniában, egészen 2016-ig, míg a nő meg nem unta a férfi kicsapongó életmódját. Ma már Kingshott is elismeri, ő okozta a szakításukat – írja a Mirror.

A most 28 éves férfi azt mondja, a szakítás következtében ki is költözött Ausztráliába, hogy távol legyen a négy évvel idősebb Sarrou-tól. Előbbi 2016-ban, a másik egy évvel később költözött ki. A szakítás után nem maradtak kapcsolatban, így azt sem tudták egymásról, hogy mindketten Ausztráliába költöztek. Sőt, egymástól csak két utca távolságra éltek.

Ahogy mindketten használták a Tinder randialkalmazást is, ahogy mindketten jobbra húzták azon egymást, vagyis match-eltek. Még aznap este találkoztak.

Elvitt a sydney-i kikötőbe, azonnal egymásra hangolódtunk. Nagyon jó volt újra látni, annyira meg tud mindig nevettetni

– mesélte az első randiról Sarrou. Később, még este egy hotelszobába mentek, a férfi ugyanis egy másik nővel élt már ekkor, de nem volt egy komoly kapcsolat. Másnap ez a nő szakított is az előző éjszaka történései miatt Kingshott-tal. Aki máig együtt van Sarrou-val.

Olyannyira, hogy azóta visszaköltöztek Angliába, Seafordba, ott várják, hogy az első gyermekük megszülessen.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik