Élet-Stílus

Négyféleképpen érhet véget a koronavírus-járvány

Előbb-utóbb túl lesz a világ a rémisztő koronavírus-járványon, csak azt nem látjuk még, hogy mikor, és főleg hogyan. A szakértő szerint négyféle forgatókönyv lehetséges, és ezek közül nem a legrosszabb a legvalószínűbb.

Egyáltalán nem volt felkészülve a világ egy a jelenlegihez hasonló világjárványra, ezért most csak kapkodjuk a fejünket, és fogalmunk sincs, hogy mi jöhet még. William Haseltine, az ACCESS nevű nemzetközi egészségügyi szervezet elnöke, aki nemrég vezetett le egy amerikai – kínai egészségügyi konferenciát Vuhanban azt mondja, a járvány négyféleképpen érhet véget – írja a Daily Beast című amerikai hírportál.

Az első forgatókönyv szerint a vírus a tavaszi felmelegedéssel lelassul, majd lecseng.

Négyféle koronavírust ismerünk, melyek a megfázáshoz hasonló, felső légúti betegségeket okoznak, és ezek mind szezonálisak – mondja Arnold Monto, a University of Michigan epidemiológia és világ-egészségügy professzora, az egészségügy világszervezet (WHO), illetve az amerikai védelmi minisztérium tanácsadója. A korábbi járványok során gyűjtött tapasztalatok szerint abszolút benne van a pakliban, hogy melegebb, nedvesebb időben a járvány lecsillapodik, az életünk pedig visszatérhet a normális kerékvágásba, de erre nincs semmilyen garancia, túl sok még az ismeretlen tényező.

Előfordulhat, hogy a koronavírus-járvány a jelenlegi ütemben képes terjedni nyáron is, és akkor bekövetkezhet a második, azaz a legrosszabb forgatókönyv.

Lehetséges, hogy a vírus terjedése csak akkor fullad majd ki, amikor már senkit sem tud megfertőzni. Ez azt jelentené, hogy Föld lakosságának 40 – 70 százaléka fertőződne meg a betegséggel, és a fertőzöttek nagyjából 2 százaléka halna bele a betegségbe. Ezt az jelenti, hogy világszerte 64 – 112 millió ember halna bele a fertőzésbe. Ebben az esetbe az élet minden területe: a gazdaság, az ipari termelés, a mezőgazdaság, a kultúra, az oktatás, és az emberek mentális állapota is súlyos, gyógyíthatatlan sebeket szerezne.

A harmadik forgatókönyv szerint a járvány addig terjedhet majd, amíg valakinek sikerül kifejlesztenie ellene egy vakcinát.

Ez azonban leghamarabb egy év múlva következhet be. Sokkal hamarabb, hónapokon belül kerülhetnek azonban forgalomba

a koronavírus elleni terápiás készítmények, és velük el is érkeztünk a negyedik, egyben legvalószínűbb forgatókönyvhöz.

Jelenleg két szer is nagyon ígéretesnek tűnik a koronavírus elleni harcban. Az egyik a remdesivir, amelyik a laboreredmények alapján az eddigi legjobb szer a betegség ellen, a másik pedig egy actemra nevű, szintetikus antitest, amit jelenleg is használnak Kínában a betegek kezeléséhez. Ezek a szerek, bár nem adnak védettséget a fertőzés ellen, mint egy vakcina, a megbetegedéseket eredményesen lehet kezelni velük.

Monto hozzáteszi, nem elképzelhetetlen egy ötödik forgatókönyv sem. Eszerint a vírus terjed, folyamatosan újabb gócpontokat képez, majd két hónap múlva eltűnik, és soha nem fogjuk megtudni, hogy miért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik