Élet-Stílus

Levágott ujjával nyitotta ki a telefonját egy fehérorosz férfi

Akciófilmes klisé, hogy egy karakter úgy jut be egy szigorúan lezárt területre, hogy egy holttestről levágott testrésszel veri át a biometrikus érzékelővel ellátott zárat. Mint olyan sok dolog, ami a filmeken jól néz ki, a valóságban ez nem működik. Elvileg.

Egy körfűrésszel vágta le jobb hüvelykujját, a fehérorosz Jurij Vinogradov. Az 53 éves férfi azonnal jégre tette az amputált testrészt és magával vitte a kórházba, mert szerette volna, ha visszavarrják a kezére. Az orvosai azonban azt mondták, hogy a kora, és cukorbetegsége miatt ez nagyon kockázatos lenne.

A férfi ebbe bele is nyugodott, ám mégsem akarta teljesen elveszíteni a hüvelykjét. Visszakérte az orvosoktól, majd hazament, és berakta a fagyasztóba – írja a LadBible című brit bulvárlap.

Jurij és a fia Pavel azt találták ki, hogy ha már van egy amputált testrészük, elvégezhetnének vele egy kísérletet. Megnézték, sikerül-e feloldaniuk az apa mobilját a levágott hüvelykujjal. Másodszorra sikerült nekik.

Elsőre, a közvetlenül a fagyasztóból kivett, hideg ujjal kudarcot vallottak, ezért egy kis forró víz segítségével felmelegítették a testrészt, majd szárazra törölték. Ekkor már simán feloldották a telefont, sőt, a Facebookot is elindították rajta. A kísérletről videót készítettek.

A dolog azért érdekes, mert a biometrikus érzékelőket használó készülékek gyártói azt állítják, levágott testrészekkel nem lehet feloldani a zárakat.

Amikor 2016-ban a rendőrség megkérte Anil Jaint, a Michigani Állami Egyetem professzorát, hogy egy holttest segítségével oldja ki egy elhunyt férfi telefonját, mert az fontos bizonyítékokat tartalmazhat, az orvos közölte a nyomozókkal, hogy ez lehetetlen, a telefon feloldásához ugyanis létre kell jönnie egy áramkörnek a készülék és a feloldója között, holttest, vagy amputált végtag esetében pedig ez nem teljesül.

Mike Wehner tech-újságíró szerint azonban minden azon múlik, milyen szenzort használ a telefon gyártója. Wehner kifejtette, nem egyetlen, egységes technológia létezik ujjlenyomatok azonosítására, és ezeknek a megbízhatósága is nagyon változó. Vagyis az, hogy Jurij és Pavel fel tudtak oldani egy kínai gyártmányú Elephone S8 készüléket egy amputált ujjal, még nem jelenti azt, hogy ez minden készülék esetében működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik