Élet-Stílus

AZ AEROSMITH BEJELENTETTE FENNÁLLÁSA 50. ÉVFORDULÓJÁRA IDŐZÍTETT, 2020-AS EURÓPAI TURNÉJÁT (x)

Felfrissülve a rekordokat döntő, lenyűgöző Las Vegas-i Deuces Are Wild fellépéssorozat után, minden idők egyik legnagyobb amerikai rock bandája újra útra kel… Az AEROSMITH európai turnéra indul! A vadonatúj budapesti stadion, a Puskás Aréna lesz a 26 év után visszatérő Aerosmith magyar koncertjének helyszíne!

 

JEGYEK MOST MÉG KAPHATÓK

 

A négyszeres GRAMMY® nyertes együttes, az Aerosmith 2020-ban európai turnéra indul, amely június 13-án, szombaton kezdődik, az olaszországi Milánóban, az iDays fesztiválon, majd folytatódik Svájcban, Belgiumban, Cseh-, Francia-, és Spanyolországban, Portugáliában, Ausztriában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Magyarországon és Dániában, végül 2020. július 27-én Németországban zárul.

Az Aerosmith az amerikai zenetörténelem élő darabja, világszerte több mint 150 millió albumot adott el, számtalan díj tulajdonosa, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, és nem sok olyan dolog van, amit ez az együttes nem ért még el a megalakulása óta eltelt öt évtizedben.

Végtelen számú elismerést, többek között 4 GRAMMY®-, 8 American Music, 6 Billboard és 12 MTV Video Music díjat vehettek át, valamint a műfaji határokat átlépve, a Run DMC-vel közös remixért, a Walk This Way dalért egy Soul Train díjat is kaptak. Januárban a Recording Academy, jótékonysági erőfeszítéseikért a MusiCares® Év Embere címmel tünteti ki a csapatot. A rengeteg multiplatina státuszt elért lemezük mellett, az Aerosmith a mai napig is generációkat ösztönöz, és még mindig a világ egyik legnépszerűbb együttese!

2020-ban az örökség folytatódik, mivel az Aerosmith megalakulása 50. évfordulóját egy európai turnéval ünnepli. Ez a turné a banda rendkívül sikeres Las Vegas-i fellépéssorozatát követi, amely AEROSMITH: A DEUCES ARE WILD címmel 2019. április 6-án indult, és 2020. június 4-én zárul. A több mint 50 dátumos Park MGM-ben látható show már vezeti a Billboard Boxscore listáját, és a 2. helyen áll a Hot Tours rangsorban.

Az Aerosmith befolyása a rockzenére és a zeneiparra tagadhatatlan. A zenekar számos slágerlista- és albumeladási cím birtokosa, többek között a nevéhez fűződik minden idők második legtöbb slágerlista vezető rock dala, ez az egyetlen rockbanda, amelynek rögtön az amerikai lista élén tudott nyitni egy kislemeze, ez a legtöbb aranylemezzel rendelkező amerikai zenekar, valamint a Van Halennel közösen tartják a legtöbb multi-platina albummal rendelkező amerikai banda címet.

A 2020 európai dátumok:

Június 13. Milánó, Olaszország iDays Festival
Június 16. Zürich, Svájc Hallenstadion
Június 21. Dessel, Belgium Graspop Metal Meeting Festival
Június 24. Prága, Csehország O2 Arena
Június 30. Párizs, Franciaország Accorhotels Arena
Július 3. Madrid, Spanyolország Wanda Stadium
Július 6. Lisszabon, Portugália Altice Arena
Július 9. Bécs, Ausztria Stadthalle
Július 12. Krakkó, Lengyelország Tauron Arena
Július 15. London, Egyesült Királyság The O2
Július 18. Manchester, Egyesült Királyság Manchester Arena
Július 21. Middlefart, Dánia Rock Under Broen Pladsen
Július 24. Budapest, Magyarország Puskás Aréna
Július 27. Mönchengladbach, Németország Sparkassenpark

A budapesti koncertre jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül most még kaphatók.

 

 

További infó:

https://www.aerosmith.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Kapufát lőtt az MSZP a balatoni népszavazási kezdeményezésével

Idén egyetlen szabadstrand sem szűnt meg, az MSZP mégis most kezdett bele a megvédésükbe, ráadásul a szocialisták a balatoni önkormányzatokat is magukra haragították. A tópart azonban valóban kiszolgáltatott a befektetői elképzeléseknek, és ezt ezen a nyáron az ellenzék is észrevette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.