Élet-Stílus

Szamurájkarddal szúrta le partnerét egy amerikai férfi, mert nem vett neki füvet

Több bűncselekmény miatt is vádat emeltek a michigani férfi ellen, aki egy több mint fél méteres karddal támadt rá párjára, miután nem az nem vett neki marihuánát.

Több vágás és szúrás borította annak a férfinek a testét, akit a párja egy szamurájkarddal támadott meg január 18-án Michiganben – írja az MLive című, helyi hírportál.

A Nalla néven ismert, 28 éves Neil Patrick Wasinski a lakásában támadt rá a partnerére. A férfi elmenekült, de Wasinski a ház előtti parkolóig üldözte. Később áldozat és a támadója is visszavonultak a saját lakásaikba. Az áldozat értesítette a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök az áldozatot a saját lakásában találták meg. A férfi cigarettázott és a vérző oldalára egy törölközőt szorított. Elmondta, hogy Wasinski támadta meg, akivel másfél éve jár együtt, mert nem vett neki marihuánát. Az áldozatot kritikus állapotban szállították kórházba.

Wasinski azt mondta, a párja kezdte a verekedést, fellökte őt, amitől elveszítette az eszméletét, és onnantól kezdve nem emlékszik semmire. A nyakán és a bal szemén valóban voltak apró sérülések.

Nallát, akit a rendőrségi jelentés nőként említ, de a neme hivatalosan férfi, emberölési kísérlettel, testi sértéssel, és azzal vádolták meg, hogy ellenállt a letartóztatásnak. Mivel a többi vádpontot tárgyalás nélkül elfogadta, a emberölési kísérlet vádját ejtette a bíróság.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik