Élet-Stílus

Ellopott halottaskocsit kerestek a hatóságok. Már csak azért is, mert benne maradt egy holttest

A Los Angeles-i hatóságok kerestek egy férfit, aki ellopott egy halottaskocsit szerda este. A jármű a görög ortodox egyház Szent Antal temploma előtt állt, mikor eltulajdonították.

A dolognak nem csak az a pikantériája, hogy egy halottaskocsival nemigen lehet hathatósan elbújni, hanem az is, hogy az autóban volt egy koporsó és abban egy női holttest is.

A temetkezési vállalkozó két holttestet szállított a fekete Lincoln Navigatorral, mikor az egyiket kirakta a templomnál, amíg bent tartózkodott, addig lopták el a halottaskocsit benne a felnőtt nő holttestével – írta a CBS Los Angeles.

Az összes rossz döntés után, legalább egy jó döntést hozzon, és hozza vissza a elhunyt személyt és a koporsót a Navigatorral együtt

– írta a Twitteren a Los Angeles-i seriff irodája. A bejegyzés nem hatotta meg az elkövetőt, nem ő adta fel magát, hanem, mint ahogy az a bejegyzés alatti egyik hozzászólásból kiderült, a rendőrség autós üldözés után kapta el. A férfit letartóztatták, és a kocsi valamint a holttest is meglett.

A templomban a bűncselekmény elkövetésével egy időben éppen egy búcsúszertartást tartottak, de a hatóságok közlése szerint ez nincs összefüggésben az ellopott holttesttel.

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik