Élet-Stílus

Hihetetlen, miért cserébe adták meg magukat a túszejtők egy ír börtönben

Két fogvatartott túszul ejtett egy harmadikat az írországi Portlaoise-ban működő Midlands börtönben, csütörtökön. Elképesztő vége lett az öt órán át tartó drámának.

Két, pengékkel felfegyverzett fogvatartott ejtett túszul egy harmadik rabot csütörtökön a portlaoisei börtönben – írja az Independent című ír lap.

A túszejtők a túszukkal együtt elbarikádozták magukat egy zárkában, és először drogokat, illetve az életkörülményeik javítását követelték, később beérték volna némi dohánnyal, cigarettapapírral, valamint csokoládéval. Azzal fenyegetőztek, ha nem kapnak meg mindent, amint kérnek, levágják a túszuk füleit. A zárkában jelen volt még egy negyedik fogvatartott is, ám neki semmi köze sem volt az eseményekhez.

Egy öt órán át tartó, feszült tárgyalássorozat végén, a túszejtők egyetlen Mars szeletért cserébe átadták fegyvereiket, és megadták magukat. A rendőrség tájékoztatása szerint, a túszejtés során a börtön személyzetének tagjai közül senki sem sérült meg, és a fogvatartottak is csak könnyebben sérültek. A börtön vezetősége vizsgálatot indított a történtek felderítésére.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.