Élet-Stílus

41 éves koráig szűz maradt, pedig több mint 100 férfival randizott. Most gyereket vár

Sokáig kellett várnia az igazira.

A coloradói Amanda McCracken 41 éves koráig tartotta a szüzességét. Nem vallási okokból, és nem is azért, mert ne lett volna lehetőségei: több mint 100 férfival randizott addig. Egyszerűen csak azt akarta, hogy „egy kölcsönösen szerető és elkötelezett kapcsolatban” történjen meg. Erre 41 éves koráig várt McCracken, miután 2018 nyarán megismerte Dave-et, 10 hónappal később pedig megtörtént az első alkalom.

Erre még két hónappal össze is házasodtak, most pedig bejelentették, első gyermeküket várják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Amanda McCracken (@amandajmccracken) által megosztott bejegyzés, Febr 11., 2020, időpont: 6:25 (PST időzóna szerint)

A BBC Soundsnak McCracken arról beszélt, hogy azért várt 41 éves koráig, mert az első kapcsolataiban mindig otthagyták őt egy másik nőért, úgy 10 év után pedig tudat alatt már félt is a kapcsolatoktól, hogy ugyanúgy jár a következő pasival, mint a korábbiakkal.  Aztán ez a félelem átalakult egy meggyőződéssé, ha túl sokat vár el a szerelemtől, akkor majd megtartja magának szüzességét. Végül azonban csak megtalálta Dave-et.

De megérte eddig várni?

Igen, megérte, de nem abban az értelemben, ahogy a legtöbben gondolják. A szex jó volt, de ez az út sosem a szexről szólt. Most egy férfivel vagyok, akinek Dave a neve, egy szerető és egymás mellett kiálló kapcsolatban vagyunk. Erről szólt a várakozás, kapcsolatba lépni valakivel, aki szeretetet tud adni, és hogy én fogadni tudjam ezt a szeretetet

– nyilatkozta a nő a rádióadónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik