Élet-Stílus

Összeesett és meghalt a sütievő versenyen az egyetemista lány

Rettenetes jelenetek egy moszkvai bárban.

Moszkvában meghalt egy fiatal lány, miután egy bárban rosszul lett egy süteményevő versenyen.

Alekszandra Jugyina, a 23 éves orvostanhallgató nem azzal a céllal érkezett a KillFish nevű helyre, hogy részt vegyen bármilyen vetélkedőben, csak néhány italt szeretett volna meginni és szórakozni a barátaival. Ők vették rá, hogy nevezzen be.

A verseny lényege az volt, hogy ki tud a leggyorsabban elfogyasztani három csokis sütit. Alekszandra az összes süteményt begyömöszölte a szájába, félrenyelt, az étel elzárta a légutakat, és a lány – miután a kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni – a helyszínen életét vesztette.

Az Express Gazeta című lapnak megszólalt egy bárban dolgozó férfi, aki kissé más verzióval állt elő a történtekről: elmondása szerint a lány a verseny után még beszélgetett egy barátnőjével, majd egyszer csak összeesett. A tragédia után kiderült, hogy Alekszandra szívbeteg volt, állapotának nyilvánvalóan az sem tett túl jót, hogy elég sok alkoholt elfogyasztott.

Szintén a lapnak nyilatkozott a lány egyik barátnője, aki azt mondta, Alekszandra egyszerre mind a három süteményt betolta a szájába, ettől fulladozni kezdett, ez okozta a halálát.

A versenyről készült egy videó is, természetesen a halálesetet nem mutatjuk, de a körülmények ismerete miatt megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik