Élet-Stílus

Otthonra talált a kutya, akinek az anyja miatt teljesen szétcsúszott a feje

Egyszer már befogadták, de akkor nem tudtak vele mit kezdeni.

Brodie egy német juhász és border collie keverék, akit 13 napos korában az anyja harapott meg, ami miatt súlyos pofa- és koponya deformációja lett. Egy állatmenhelyen született, és a támadás miatt az állkapcsa összenőtt, miközben felcseperedett. Az arca egyik felének a növekedése megrekedt, ami miatt egyik szemére részben meg is vakult.

Mindezek ellenére az állatmenhelynél több százan jelentkeztek, hogy befogadnák. Lett is gazdája, de ő öt hónap után visszavitte, hogy Brodie túl energikus, és nem tudja kezelni.

https://www.instagram.com/p/B7m6Pu9BSBZ/

Nemrégiben aztán egy párhoz került, akit sem a koponyájának a deformációja, sem a hiperaktivitása nem zavar.

Amikor találkoztunk vele, elmentünk pár órára csavarogni, hogy aztán a nap végén végül haza is vihessük, mert a menhely szerint nagyon passzolunk egymáshoz

– idézte a NY Post Amanda Richtert, aki barátjával, Brad Ames-szel fogadta örökbe az ebet. Ők sem tagadják, Brodie-t szétfeszíti az energia, de szerintük kellő türelemmel és következetességgel lehet őt kezelni.

(…) de nagyon intelligens is. Az agya teljesen rendben van, és általában minden trükköt megtanul 10 percen belül, ami azt mondatja velem, hogy egy okos fiú ő.

https://www.instagram.com/p/B76VACQBvU_/

Richterék azt tervezik, hogy egy nap terápiás kutyát képezhetnek Brodie-ból, aki majd fogyatékkal élő embereknek segíthet.

Amikor kimegyünk vele a parkba, mindenki megjegyzi, hogy ő a legboldogabb kutya ott és hogy csak játszani és futkározni szeretne. Nem is tudja, hogy ő máshogy néz ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik