Élet-Stílus

Tenger alatt száguldozó UFO-król beszélt az amerikai hadsereg volt hírszerzője

Az amerikai légierő volt hírszerző szakértője azt állítja, olyan jelentésekre bukkant, melyekben az áll, hogy 2007-ben, vagy 2008-ban, egy Los Angeles osztályú nukleáris tengeralattjáró megfigyelt egy azonosítatlan tárgyat, amelyik több mint 800 kilométer/órás sebességgel haladt a víz alatt. Az észlelés kísértetiesen hasonlított arra, amit néhány évvel korábban a USS Nimitz anyahajó személyzete élt át.

A USS Nimitz repülőgép-hordozó két vadászpilótája 2004-ben, a kaliforniai San Diego közelében, gyakorlatozás közben vett videóra egy azonosítatlan repülő tárgyat, amelyik látszólag a fizika törvényeit meghazudtolva közlekedett a levegőben, időnként 808 kilométer/órás sebességgel.

Az észlelés beszámolóit és a pilóták által készített videókat 2017-ben hozta nyilvánosságra az amerikai haditengerészet. A történtekre azóta sincs magyarázat.

Mike Turber, egy hírszerzési szakértő, aki korábban az amerikai légierőnek dolgozott, nemrég egy tévéműsorban azt állította, hogy a szerkezetet az amerikai hadsereg fejlesztette. A Daily Star nevű brit lap megkereste Turbert, aki azt állította, talált olyan jelentéseket, amikből az derül ki, hogy nem csak a USS Nimitz találkozott az azonosítatlan tárggyal.

Turber szerint a Nimitz észlelése után néhány évvel egy Los Angeles osztályú nukleáris tengeralattjáró is találkozott egy különös tárggyal, amelyik megdöbbentő módon a víz alatt is képes volt felvenni ugyanazt a sebességet, amit a levegőben. Turber azt mondja, először azt gondolta, egy torpedóról lehet szó, de később kiderült, hogy biztosan nem az volt.

Mióta a Nimitz észlelésekor készült felvétel nyilvánosságra került, sokaknak meggyőződése, hogy az anyag csak egy töredéke annak, ami a haditengerészet birtokában van. Január elején kiderült, hogy igazuk van. A haditengerészet egyik szóvivője elismerte, hogy létezik egy tíz perces, vágatlan felvétel, amin sokkal tisztább a kép, mint a nyilvánosságra hozott felvételen, de ez egyelőre titkosított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik