Élet-Stílus

Felöltöztetett csontvázzal próbálta kijátszani a törvényt egy amerikai férfi

Az autósok azóta próbálják kijátszani a telekocsisávokra vonatkozó szabályokat, amióta bevezették őket.

Igazoltattak és megbírságoltak a rendőrök egy 62 éves férfit Arizonában, mert egy ruhába és sapkába bujtatott, műanyag csontvázat szíjazott az anyósülésbe, hogy a telekocsisávban közlekedhessen.

Raul Garcia az Arizonai Közbiztonsági Hivatal szóvivője azt mondta, a rendőrök évente mintegy hétezerszer járnak el a telekocsisáv-szabályokat megszegő autósok ellen. Tavaly áprilisban egy a mostanihoz hasonló ügyben azért büntettek meg egy férfit, mert próbababát ültetett maga mellé, amire pulóvert, sapkát és napszemüveget tett – írja az AP hírügynökség.

A Magyarországon is ismert buszsávokhoz hasonlóan működő HOV (high-occupancy vehicle) sávokban csak olyan járművek közlekedhetnek, melyekben a sofőrön kívül még legalább egy, vagy több ember is utazik. Hogy pontosan hány személynek kell egy járműben lennie ahhoz, hogy egy telekocsisávot használjon, az helyenként változik.

Telekocsisávok már 1969 óta léteznek az Egyesült Államokban, céljuk, hogy rávegyék az autósokat, hogy amikor csak tehetik, többen utazzanak egy autóval, így csökkentve a forgalmat és a környezetszennyezést. A kezdeményezést azóta bevezették Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Indonéziában és Kínában is. Európában a jellemzően jó városi tömegközlekedés miatt kevésbé népszerűek, de vannak telekocsisávok az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Hollandiában, Norvégiában, és Ausztriában is.

(Kiemelt fotó: Arizona Department of Public Safety)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik