Élet-Stílus

Épp a kábítószerrel kapcsolatos bűneit ismertették vele a bíróságon, miközben rágyújtott egy dzsointra

A rendőrök azt mondták, hogy ilyet még soha nem láttak.

Spencer Alan Bostonnak azért kellett bíróság elé állnia, mert nagy mennyiségű marihuánát birtokolt és fogyasztott Tennessee államban. Tennessee azon államok egyike, ahol még nem legalizálták a marihuánát, így annak a fogyasztása, birtoklása vagy bármilyen terjesztése bűncselekménynek számít.

A nashville-i 5-ös csatorna beszámolója szerint a férfi, miközben ismertették vele az ellene felhozott vádakat, előkapott egy marihuánás cigarettát a zsebéből és nemes egyszerűséggel rágyújtott.

Bostontól természetesen rögtön elvették a körülötte álló őrök a cigit. A férfi a meghallgatás során azt mondta a vádakra, hogy szeretné elérni, hogy végre Tennessee-ben is szabadon lehessen füvet szívni, ezért tart magánál nagy mennyiségű marihuánát.

Az egyik őr, aki Bostont kísérte úgy fogalmazott a hírcsatornának, hogy ez volt legőrültebb dolog, amit valaha tárgyalóteremben látott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik