Élet-Stílus

Nyolcszázezer forintos kárt okozott egy brit, hogy megszerezzen egy 1 fontos pénzérmét

A brit férfi egy pékség pultját verte szét, hogy hozzáférjen az alig négyszáz forintot érő aprópénzhez.

Körözést adott ki az angliai Dorset megye rendőrsége egy férfi ellen, aki teljesen szétverte egy pékség pultját, hogy megszerezzen egy 1 fontos pénzérmét. A rendőrségi pénteki közleménye szerint a férfi még december 28-án tért be a Christchurch városában található Greggs pékségbe, és vásárlás közben a pénzérme beesett egy olyan helyre, ahol a személyzet nem érte el, és nem tudták neki visszaadni.

A rendőrség közlése szerint a férfi ekkor agresszív lett a személyzettel szemben, mert nem tudtak segíteni neki, majd „elkezdte széttépni a pultot”. A közlemény szerint ezzel kétezer fontos, azaz majdnem 800 ezer forintos kárt okozott a pékségnek. A rendőrség most rongálás bűncselekménye miatt keresi, és az emberek segítségét kérték azonosításához, egy biztonsági kamerás felvétel alapján.

A rendőrség szóvivője a BBC brit közszolgálati adónak elmondta, hogy azt nem lehet tudni, hogy a férfinak végül sikerült-e megszereznie az alig négyszáz forintot érő egyfontos pénzérmét, vagy anélkül volt kénytelen távozni a pékségből.

A kiemelt képen a rongáló. Fotó: Dorset Police

Ajánlott videó

Olvasói sztorik