Élet-Stílus

Magyar gulyást kaptak a katonák ellátmányként az amerikai hadseregben

Az ázsiai típusú marhagulyást váltotta a magyar verzió.

A majdnem 1,5 millió követős Steve1989MREInfo kérdés nélkül az egyik legkirályabb tartalomgyártó a YouTube-on. A csatorna tulajdonosa katonai ellátmányokat próbál ki, sokszor 30-40 éves csomagokat bont meg, de mutatott már be 1942-es, frontra szánt eleségpakkot is.

MRE

Az MRE a Meal, Ready to Eat angol kifejezés rövidítése, ami nagyjából annyit tesz: kész, azonnal fogyasztható étel. A hadseregben szolgálók rendszerint ilyen csomagot kapnak ellátmányként, hogy gyorsan tápláló ételhez jussanak. A katonák általában misszió közben használják az MRE pakkokat, amikor nem tudnak a sereg által biztosított hadtápos körletben étkezni. Ezek a menük azért nagyon érdekesek, mert bár funkciójukat tekintve csak annyi a feladatuk, hogy megfelelő mennyiségű proteinnel, zsírral és energiával lássák el az embert, de sokszor ennél sokkal többet vállalnak: megpróbálnak étkezés élményt nyújtani a feszült, embertelen körülmények között szolgálatot teljesítő katonáknak.

A csatorna tehát ilyen túlélőszetteket mutat be, de nemcsak amerikai MRE-ket, hanem török, brit, norvég, szlovén és kínai ellátmányokat is. 

Számunkra az egyik legérdekesebb a jelenleg is rendszerben lévő, 2019-es MRE ételcsomag, aminek a főétele nem más, mint a marhagulyás.

Magyar típusú gulyás

A csatorna a teszt elején megjegyzi, hogy 2012-től egészen 2018-ig ebben a csomagban egy ázsiai (nagy valószínűséggel thai vagy vietnámi) típusú marhagulyás volt, ezt váltotta tavaly a magyar verzió. A gulyás persze nem olyan, mint amit itthon megszokhattunk (márcsak azért is, mert ez inkább marhapörkölt, mint gulyás), de egészen közel áll hozzá. A hozzávalókat jól ismerjük: az alap paprikás és hagymás, viszont van benne sűrített paradicsom, répa és még egy kis spenót is. Az egytálétel körete, ami össze van keverve a gulyással pedig barna rizs, ami szintén nem kifejezetten szokványos itthon. A csomagban található egyébként még kenyér, némi üdítő, almaszósz, keksz, kakaó, mogyoróvaj és lekvár is.

Ez elsőre egy elég nehéz menünek tűnik, de ne feledjük, egy olyan készletről beszélünk, aminek majdnem egész nap ki kell tartania.

A videókból kiderül, hogy a katonák rengeteg cukrot, csokoládét, és édes innivalót kaptak, amikor misszióra mentek. Ennek nem csak praktikus okai voltak: a fronton ugyanis tényleg plusz erőt ad az embernek, ha valami olyan ételt vagy italt vesz magához, ami kicsit az otthont juttatja eszébe. Ilyen körülmények között még a nagyrészt tartósítószerekből és mesterséges ízfokozókból álló kakaónak is család, biztonság és szeretet íze van.

A menükön egyébként jól megfigyelhető az idő múlása abból a szempontból, hogy a korábbi MRE-k szó szerint tele voltak cigarettával, egy 24 órás csomagban sokszor három doboznyit is kaptak a katonák.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy néz ki egy több mint 60 éves csokiszelet, vagy hogy milyen íze van az 50 éves cigarettának, akkor nézzétek meg a Steve1989MREInfo-csatorna videóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik