Élet-Stílus

Komoly büntetést kapott, mert olyat csinált a repülőgép hajtóművével, ami miatt törölni kellett az egész járatot

Normális?

Kínában elkapták azt a 28 éves férfit, aki aprópénzt dobált a repülőgép hajtóművébe – írja a Fox News. A hatóságok 17 ezer dollárra, vagyis több mint 5 millió forintra büntették, amiért megpróbálta veszélybe sodorni az utastársait. Lu Chaót az Anhuj tartományban található Ancsing városában tartóztatták le a rendőrök.

A hatóságok sokáig azt gondolták, hogy a férfi szándékosan próbálta meg szabotálni az utat, de a tettes később bevallotta, hogy ironikus módon pont, hogy megelőzni szerette volna a bajt azzal, hogy babonából aprót dobált a repülőgép hajtóművébe.

A babonás férfi miatt egyébként törölni kellett a járatot, a repülőt technikai átvilágításra kellett küldeni, ennek a költségeit kellett megfizetnie Lu-nak, akit az incidens után 10 napon keresztül tartottak őrizetben. Az eset még tavaly év elején történt, de az ügy majdnem egy éven keresztül húzódott, a Lucky Air nevű társaság ugyanis 20 ezer dollárt szeretett volna a gazdasági és egyéb károk miatt behajtani Lu-n, ebből az összegből végül 17 ezer dollár lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik