Élet-Stílus

„Magának köszönheti, hogy már nem érzek iránta vágyat”

A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nők háríthatják a szexet, hanem a férfiak is. Nem jó megoldás felhánytorgatni és cseszegetni egymást a szex miatt, sőt, a szexi holmikat is jobb elfelejteni egy kis időre, amíg helyreáll az egyensúly. Újabb olvasói levelet kaptunk a gyerekszületés és a szexet hárító férfi témájában, és természetesen várjuk a további leveleket az igyjartam@24.hu email címre, főleg az apáktól, akik azt is meg tudják mondani, miért nem akarják a szexet a kapcsolatban.

Arról keveset hallani, hogy a gyerek születése után van, hogy a férfi nem közeledik a nőhöz. Velem is ez történt, a korábbi kapcsolatomból született egy lányom, abban a kapcsolatban a szülés előtt sem volt sok szex, utána minimálisra csökkent. Volt, hogy egy év is eltelt szex nélkül, de túlzottan nem zavart, nem hiányzott abban a kapcsolatban. A következő kapcsolatom jól alakult, évekig nagyon jó volt a szexuális életünk, majd nyolc év után úgy döntöttünk, hogy gyereket vállalunk. Az előző kapcsolatomból kiindulva elhatároztam, hogy nem leszek az a nő, aki elhanyagolja a férjét szülés után, mindent meg fogok tenni kettőnkért.

„Az első hidegzuhany akkor ért, amikor a párom azt mondta nekem, hogy nem hajlandó velem szexelni négy hónapos terhesen, mert nem akarja, hogy baja legyen a babának. Hiába erősített meg egy szülésznő ismerősünk, nem hitt neki sem. Nekem ez nagyon nehéz volt, a terhesség alatt megnőtt a libidóm, szenvedtem szex nélkül. Még orálisan sem tett semmit. Lelkileg szörnyen megviselt, igyekeztem vele beszélni erről, de szólt, hogyha erőltetem, csak rosszabb lesz és adjak neki időt. A szülés után sem lett jobb a helyzet, pedig a kisbabánk két hónapos korától átalussza az egész éjszakát, tehát fáradtság nem lehet fogni. Nem történik köztünk semmi. Arra sem lehet fogni, hogy elhíztam volna, négy kiló plusz van rajtam, ami nem túl sok. Az eltelt hónapok alatt elhidegültem tőle. Mivel ő időt kért, én adtam neki. Amikor a babánk tízhónapos lett, akkor kezdte mondogatni, hogy már nem úgy nézek rá, mint régen, hogy úgy látja, már nem szeretem őt. Talán akkor esett le neki, hogy nem úgy viszonyulok hozzá, mint korábban. Arra nem jött rá, hogy ezt csakis magának köszönheti. Akkoriban kezdeményezett, együtt is voltunk, de részemről eltűnt a varázs, már nem tudok úgy fordulni felé, ahogy korábban. Ő már akarná többször is, de az a helyzet, hogy már én nem akarom.”

Az olvasói levelet Katalintól kaptuk, aki álnevet kapott, hogy a személyét óvjuk. A szex kezdeményezése sok-sok év után is kritikus pontja lehet a házasságoknak, párkapcsolatoknak, és ha időben nem akarják rendbe tenni a problémákat, akkor az elhidegülés bekövetkezhet.

Mit lehet tenni?

Sajnos az elhidegülés teljesen természetes, ennek a folyamatát végigkövethetjük a levélben. Az elutasítások rosszul esnek mindenkinek, önbizalomhiányt okozhat, kisebbségi komplexusokat, pláne úgy, hogy olvasónk elhatározta, ő nem lesz az a nő, aki elhanyagolja a társát szülés után. A módszert, ahogy igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, biztosan a legjobb tudása szerint tette és mondta. Csakhogy az az ember, aki időnként megkapja, hogy szexeljen többet, hogy ebben nem annyira jó, az elég hamar elhiszi magáról, hogy vele van valami baj. Elindul egy lavina, elkezdi az önmarcangolást, maga sem érti, miért veszett el belőle a vágy, próbálna megfelelni, de nem megy, leblokkol. Olvasónk társa időt kért ahhoz, hogy a szexre újra képes legyen, és ahogy kapott időt – ami feltételezhetően azt jelenti, hogy addig sem került szóba a szex –, máris átalakult benne valami. Sokakban szorongást kelt az, ha a partner időről időre felhozza azokat a témákat, amikkel probléma van a kapcsolatban és minél többet beszélünk a problémáról, annál inkább csak lehúzzuk a mindennapok hangulatát. Ezek olyan mértékű gondok, amiket két ember nem tud együtt egymással megoldani.

A szexuális gondokat nem az ágyban kell elkezdeni megoldani, hanem alkalmat kellene teremteni arra, hogy újra kialakuljon a vágy.

Ebben pedig olvasónk életének jelen fázisában csak terapeuta segíthet, hiszen az elhidegülés megtörtént. Amennyiben a megismerkedéskor jó volt a szex és megvolt a kémia, akkor helyre lehet tenni a gondot. Lehetséges, hogy teljesen más párkapcsolati probléma az oka annak, hogy a szex így alakult, van, hogy az egyéb területeken (intimitás, barátság, gazdasági egység, napi praktikus együttműködés) nem tudnak szót érteni és mivel a szex rendkívül intim dolog a kapcsolatban, ott megmutatkozhatnak ezek a gondok is. Például, ha görcsölnek az anyagiakon, ha sok a stressz, kevés a pénz, akkor nem biztos, hogy a libidó olyan mértékű lesz, mint a kapcsolat elején volt. De ez csak tipp, a probléma megoldásához terápia javasolt, hiszen túlnőtt a gond mindkettejükön.

Az első közös gyerek születése mindenképpen átrendezhette a közös életüket, talán ott lehetne elkezdeni újra felvenni a fonalat, hogy randizgatnak egymással, elmennek oda, ahol évekkel ezelőtt megismerkedtek, ahol először randiztak. Beszélgessenek minél többet arról, mit szeretnek egymásban, mi az, ami miatt jó együtt lenni, mit éreztek, amikor először találkoztak egymással, milyennek élték meg az első közös szerelmeskedést. Célszerű arról is beszélgetni, hogy melyik volt a három legjobb szexuális élményük, érdeklődjenek egymástól, hogyan érezték magukat előtte, utána, beszéljenek arról is, mit csináltak az együttlétek előtt, merre jártak, hol volt a helyszín. Ezek a beszélgetések közelebb vihetik egymáshoz a már elhidegült párokat is, és egy-egy ilyen beszélgetés végén érdemes kitérni arra, hogy megbeszélik, jó lenne ha megint úgy lenne, mint régen volt, és talán segítséget kellene kérniük ebben.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.