Élet-Stílus

Mit tegyen a bringás hideg időben? Akassza szögre a kerékpárt?! (x)

Azt azért mégsem! Pedig a nem kerékpárosok véleménye, simán annyi, hogy “öltözzenek melegen, vagy pihentessék tavaszig a kerékpárt!”.

Azonban aki kerékpáros, és napi rendszerességgel kerékpározik, akár munkába járás, vagy sport, rehabilitáció, állóképesség növelés, vagy jótékony egészségügyi hatása miatt, az száraz időben, -10 fokig, bátran tekerhetnek. Minden másra pedig ott az edzőgörgő. A megfelelő őszi-téli kerékpáros ruházatról, és a kerékpáros edzőgörgőkről kértünk bővebb, szakértő információkat, az Óbudán több mint 25 éve üzemelő, Berguson kerékpár csapatától.

Első sorban az érdekelt minket, hogy mit is jelent a kerékpáros ruházat esetén a “meleg” öltözet, hiszen a kerékpárokon elsuhanó embereken, nem egy óriási szkafander van, és mégsem vacognak. Ennek a titka, a speciális, kerékpáros, és technikai sport ruházatok anyaga, és kialakítása. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a kerékpár sport jár a legtöbb izzadással, amit a jó időben, a nyári melegben, a menetszél hamar megszárít, de ugyanez nem mondható el a téli hidegben való kerékpáros öltözetről. Legfőképp, ha már elektromos kerékpárral közlekedünk, akkor a nagyobb sebesség miatt, nagyobb menetszéllel is számolnunk kell.

A réteges, jó meleg pamut felsők, pamut pulóverek, és melegítő nadrágok, pont nem megfelelőek az izzadás intenzitása miatt, mert magukba szívják a nedvességet, és pár kilométer után, átnedvesedett ruházatban kell tekernünk. Ezért a technikai és kerékpáros ruházat kialakítása, és anyaga, pont ellenkezőleg működik, nem szívja magába a nedvességet, hanem speciális anyagszerkezetének köszönhetően, kivezeti azt, így a bőrünk, nem érintkezik, nedves ruhával.

További nagyon fontos szempont, a megfázás elkerülése, ami nem csak sima őszi-téli megfázás, hanem bizony érintheti, a derekunkat, hátunkat, ízületeinket, ezért, ezeket a területeket is megfelelő módon kell, védeni, melegen és szárazon tartani.

Kerékpár webáruházukban és Óbudai üzletükben, minden segítséget megkapnak az érdeklődők, a legszélesebb kínálatból történő választáshoz. Az elmúlt 2 évben a legkeresettebb őszi-téli kerékpáros ruha márka a Bergusonnál, a Northwave, az Endura és a Vaude voltak, érdemes érdeklődni, tavalyi modellekre, még kedvezményes árakat is találhatnak az érdeklődők a Bergusonnál.

Ha már van egy szuper kerékpárunk, az elmúlt évek top márkái közül, Csepel, Merida, Gepida, Kellys, Cube, vagy persze bármilyen másik márkájú kerékpárunk, érdemes egész évben használnunk, a napi mozgásunk érdekében.

De aki semmiképp nem szeretne a hideg idő beálltával, kint a szabadban kerékpározni, de tavaszig edzésben szeretne maradni, annak javasolják egy szuper, kerékpáros edzőgörgő beszerzését, amivel az otthonunk kényelmében, naponta letekerhetjük a szokásos távunkat, beállítástól függően, akár hegymenetben, vagy sík terepen is tekerhetünk, az edzőgörgő beállításától függően.

Az edzőgörgők komolyabb változatai, már kerékpáros kilométerórával és a virtuális térben akár más bringásokkal is összekapcsolható, így valóban a szoba kényelméből, még versenyt is rendezhetünk a barátainkkal, hogy a tavaszi bringás szezonig, formában maradjunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik