Élet-Stílus

Ördögi módszerrel buktatta le puskázó diákjait egy professzor

Elege lett a vizsgákon csaló diákjaiból egy egyetemi tanárnak. Az oktatót az dühítette fel különösen, hogy a tanulók azt hitték, nem ismerheti a módszereiket, mert annyival idősebb náluk.

Kellemetlen meglepetésben volt részük azoknak a mérnökhallgatóknak, akik belesétáltak az oktatójuk alaposan megtervezett csapdájába – írja a Mirror című brit bulvárlap. A professzor már egy hónappal a vizsga előtt nekilátott az ördögi terv megvalósításának.

A Reddit közösségi portálon terjedő sztori szerint, a feladatlapon volt egy kérdés, amelyik látszólag alig kapcsolódott a vizsga témájához. A kérdés két részből állt, melyek közül elsőt könnyű volt megoldani, a másodikat azonban lehetetlennek tűnt. Mivel a teljes kérdés csak öt pontot ért a maximálisan szerezhető százból, a legtöbben üresen hagyták a második részt.

Voltak azonban, akik mindenképp meg akarták válaszolni, ők a telefonjukon, pontosabban a legnépszerűbb puskázó fórumon, a Cheggen keresték a megoldást. Meg is találták. Később kiderült, hogy a kérdést és az első látásra jónak tűnő választ is a professzoruk írta be a fórumra, két különböző felhasználónévvel, a még egy jó hónappal a vizsga előtt. A tanár így biztosan tudta, hogy kik azok a hallgatók, akik vizsga közben az interneten kerestek megoldásokat.

Kilencvenkilenc diákból tizennégyen buktak le, ők az egész tesztre nulla pontot kaptak. A nevük ráadásul elterjedt az egész egyetemen, mint olyanoké, akik hajlamosak a csalásra.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.