Élet-Stílus

30 milliót költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint egy felfújható baba, még ott lent is a legnagyobb akar lenni

A vagináját is megműtette egyedi kinézetűre, ami most nagy gondokat okoz neki.

Még csak 24 éves, de már 100 ezer dollárt, vagyis 30 millió forintot költött arra Mary Magdalene Instagram-modell, hogy úgy nézzen ki, mint egy felfújható baba. Homlokemelés, három orrplasztika, ajak- és szájfeltöltés, három mellnagyobbítás, 20 fogorvosi beavatkozás, brazil fenékfeltöltés, és egy egyedi kivitelezésű vagina kialakítása, ezeken mind átesett már – írta a New York Post.

A legutóbbival azt akarta elérni, hogy övé legyen „a világ legdagadtabb” szeméremajka, de csak azt érte el vele, hogy folyamatosan meg van duzzadva és fáj is neki.

Sokkal jobb, mint volt, de komplikációk léptek fel a zsírral, így folytatnom kell a vaginainjekciókat, hogy kiegyenlítsem. Egyrészről aggódom, mert továbbra is csak nő, azt hiszem a duzzadástól.

Másrészről viszont megérte neki, mert így magabiztosabb és elősegítette a „művészi kifejeződését”.

Mondja mindezt annak ellenére, hogy életmentő műtétet kellett rajta elvégezni. Idén műtette meg a szeméremajkait, utána két vérátömlesztésre is szüksége volt.

Magabiztosabbnak érzem magam meztelenül, és szívesen mutogatom ruhákon keresztül. A kedvenc hasadásom most a saját tevepatám. Bár ha most lehajolok, olyan mintha herezacskóm lenne

„Beindulok, ha meglátom magamat” – tette hozzá Magdalene, aki 17 éves korában kezdett el sztripperkedni, hogy a műtétekhez előteremtse a pénzt.

Arról is beszélt, hogy a szexuális életében is változásokat hozott a vaginájának megváltoztatása.

Szex közben sokkal szűkebbnek tűnik. Össze tudom nyomni és megfogni a farkat, még mielőtt teljesen behatolnának vele

Magdalene azt mondja, hogy kinézete okozott már autóbalesetet, volt olyan is, aki megkérte a kezét. Egy harmadik esetben pedig felajánlotta neki egy férfi, hogy elhagyja a feleségét, de a nő visszautasította, mert a férfi „csóró és csúnya volt”.

Vaginája nemcsak fájdalmat, hanem jövedelmet is hoz neki. Már nem úgy, hanem hogy fest is képeket a vaginájával, úgyhogy a műtéttől csak még kreatívabb lett az elmondása szerint. A nehézségek ellenére nem gondolja azt, hogy abba kéne hagynia az operációkat.

Ha a vaginainjekciók nem működnek, akkor műtéti úton visszacsináltatom. De az orvosom azt mondja, hogy nincs miért aggódnom, szóval megpróbálok laza maradni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik