Élet-Stílus

Őrült influenszerkedésbe kezdett Stefanovics Angéla

Influenszer születik.

Stefanovics Angéla az egyik legnépszerűbb független színházas színész, tehetségét jó pár darabban meg lehet nézni, egyebek mellett játszik Pintér Béla társulatával, és nem hiába kapott Jászai Mari-díjat is. Meg játszott filmekben, a Pánikban vagy például a 9 és ½ randiban is szerepelt.

Ma, azaz pénteken pedig a YouTube-on indított egy csatornát, aminél Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt segítkezik neki, akikkel az uristen@menny.hu és a Libiomfi című filmeknél már dolgoztak együtt. A bemutatkozó videó egészen ötletesen sikerült:

Szóval belekezd az influenszerkedésbe Stefanovics – Anzselika Habpatron néven –, elég őrült módon, ahogy tőle megszokhattuk (itt ajánlanánk a Csáó – Stefanovics Angéla körberajzolja magát című darabját). A viccelődés közben pedig megpróbál komoly üzeneteket is átadni. Az első rendes részben a Google-nek ír kézzel levelet, és amiben olyan mondatok hangzanak el, mint „a Google sokkal jobban ismer minket, mint mi magunkat” vagy

Ha magányosnak érzitek magatokat néha, tudnotok kell, hogy van valaki, aki mindig odafigyel rátok és foglalkozik veletek, ez pedig nem más mint a Google.

Egyben szórakoztató és elgondolkodtató, érdemes megnézni:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.