Élet-Stílus

Több száz halott seregélyt találtak vérbe fagyva az úton Észak-Walesben

Senki nem tudja mi történhetett a madarakkal, és ez nyugtalanítja a helyieket.

Több mint 200 halott seregélyt találtak vérbefagyva az országúton Észak-Walesben, számolt be róla a BBC. Egy szemtanú szerint a madarak az égből potyogtak le, akkor már teljesen élettelenül.

A rendőrség már bejelentette, hogy elkezdték vizsgálni a rendkívül furcsa esetet, ahogy az Állat- és Növény-egészségügyi Ügynökség is elvégzi a saját vizsgálatait az állatokon, hogy kiderítse, megmérgezhették-e a madarakat.

Fogalmunk sincs, mi történhetett

– mondta a sajtó érdeklődésére Dewi Evans rendőrkapitány.

A rendőrséget riasztó Dafydd Edwards azt mondta, a párja szólt neki a madárrajról, mikor épp úton volt egy megbeszélésre, akkor azonban még életben voltak.

Azt mondta, százával repülnek, csodálatos látvány, de mikor visszafelé jött, mind élettelenül feküdt az úton.

A térségben most mindenki a teszteredményeket várja, addig senki nem akar spekulálni, vajon hogy halhatott meg egyszerre több száz madár, akik nem sokkal előtte látszólag teljesen egészségesek volt. Az ügynek minden bizonnyal lesz folytatása.

 

Kiemelt kép: illusztráció (Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik