Élet-Stílus

Jézusként mutatta be a mormon templom a Star Wars Obi-Wan Kenobiját

Állítólag teljesen szándékosan.

Igencsak meglepődtek a minnesotai Utolsó Napok Szentje templomának hívei, miután látták a vasárnapi programfüzetet. A címlapján ugyanis nyolc Jézus-ábrázolás látható, közülük az egyik a Star Wars karakter Obi-Wan Kenobi, akit Ewan McGregor (is) alakított a filmekben.

Fotó: Imgur

A Fox13 talált egy Instagram-felhasználót, aki sajátjának tulajdonítja a montázst.

Sokan azt hiszik, hogy az egész egy kamu, vagy hogy egy szerencsétlen véletlen azok után, hogy Jézus képekre googlizva nem ismertem fel, hogy az valójában Obi-Wan. De én teljesen tisztában voltam azzal, amit csinálok

– írta, ami azért nem teszi érthetőbbé az egészet.

Ez egyébként nem az első olyan eset lenne, amikor a Csillagok háborúja szereplőjét összekeverik Jézus Krisztussal. 2017-ben például egy olyanról szóltak a hírek, amikor egy családnál több mint három hónapon keresztül senkinek nem tűnt fel, hogy a bekeretezett Jézus Krisztus kép igazából Ewan McGregort ábrázolja Obi-Wan Kenobiként.

Persze el is indultak a mémek, a Redditről nekünk az alábbi a kedvencünk, aminek a felirata azt jelenti: „Jézus Krisztus feltámad a sírjából (színes fénykép, körülbelül i.sz. 36)”.

Fotó Imgur

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik