Élet-Stílus

Sportoló is lehetett volna, helyette ikon lett – ma lenne 90 Grace Kelly

Sportoló is lehetett volna, helyette ikon lett – ma lenne 90 Grace Kelly

1929. november 12-én, azaz 90 éve született Grace Kelly, galériával emlékezünk rá.

Grace Kelly 1929-ben született Philadelphiában és mivel apja aranyérmes evező, anyja pedig úszó, később pedig egyetemi testneveléstanár volt, mindenki biztosra vette, hogy majd ő is a sport felé mozdul el. Testvére, John B. Kelly Jr. szintén evezett, Grace Kelly-nek pedig egyik olimpiai érmét adta nászajándékul, írja a mentalfloss.

1935, Grace Kelly balra fent. Fotó: Stringer

 

1954-ben minden készen állt, hogy leforgassák vele A rakparton című filmet, amiben Marlon Brando lett volna a partnere. Hitchcock viszont elhívta magához forgatni új filmjébe, a Hátsó ablakba, így Kelly végül visszautasította a másik szerepet – amit végül a most 95 éves Eva Maria Saint kapott meg.

Kelly 1950-ben. Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images

 

Egy évvel később találkozott III. Rainier monacói herceggel, amikor az amerikai delegációt vezette a Cannes-i Filmfesztiválon. Azonnal megtalálták a közös hangot, legközelebb pedig év végén találkoztak, amikor a herceg diplomáciai úton járt az Államokban. Három napot Kelly-vel és családjával töltött, majd megkérte a színésznő kezét, aki igent mondott.

Kelly 1956-ben. Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images

 

A dolog viszont összetettebb annál: egy hercegnek igent mondani ugyanis csak szemmel látható hozománnyal lehetett, ami szerencsére Kelly jól menő téglaüzletének köszönhetően megvolt: kétmillió dollárral szálltak be az esküvő költségeibe.

Az esküvő 1956 áprilisában. Fotó: Hulton Deutsch/Getty Images

 

1956-os esküvője után előkelőség lett Kelly-ből, aki ott is hagyta a színészetet. Hitchcock azonban soha nem adta fel, hogy visszacsábítsa őt a filmiparba: az 1964-es Marnie-ban tervezte Kelly nagy visszatérését, amit a hercegné el is fogadott.

1961. július 4-e, Kelly Mallorcán adja vissza a svájcisapkáját egy matadornak. Fotó: Express/Getty Images

 

Azonban a monacóiak nem annyira örültek ennek, a helyi sajtó szétszedte és még Charles de Gaulle is közbelépett: nem akarta, hogy Monaco ledérnek tűnjön.

1965, férjével evezősöket néznek. Fotó: Keystone/Stringer/Getty Images

 

Az Hermès luxusmárka táskát nevezett el róla. A kiegészítő használtan is ötmillió forintba kerül.

Egy Birkin és egy Kelly egy 2012-es árverésen. Fotó: Rune Hellestad/Corbis/Getty Images

 

Grace Kelly volt az első amerikai színésznő, akinek a neve amerikai bélyegre került, egész pontosan 1993-ban.

1974-ben Bécsben. Fotó: Imagno/Getty Images

 

1982-ben halt meg, miután vezetés közben sztrókot kapott és lezuhant egy töltésen. Lánya, Stéphanie is az autóban volt, ő kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Grace Kelly ott volt azon az eseményen 1981 márciusában, ahol Diana hercegné és Károly először mutatkoztak együtt hivatalosan. Károly pár héttel korábban, egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy Dianába szerelmes és vele alkot egy párt. Fotó: Anwar Hussein/Getty Images

 

Mindez viszont elég volt ahhoz, hogy ne tudjon részt venni a temetésen.

1982. szeptember 20-a, Kelly temetésén testvére, Lizanne Kelly. Fotó: Philippe Le Tellier/Getty Images

 

2014-ben film jelent meg a hercegnéről Grace: Monaco csillaga címmel, a főszerepet Nicole Kidmannek adták.

 

Kiemelt kép: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik