Élet-Stílus

Egy levélkupaccal próbált szexelni egy fiatal brit férfi: letartóztatták

Nem először került a rendőrség látókörébe a 26 éves férfi.

Fényes nappal, egy parkoló mellett próbált magévá tenni egy levélkupacot a 26 éves Michael Golsorkhi az angliai Stockportban – írja a Manchester Evening News című hírportál.

A lap az ügy bírósági eljárásának irataira hivatkozva azt írja, gyerekes családok ettek a stockporti Beefeater pub teraszán, amikor a parkoló mellett megjelent egy férfi bokáig letolt nadrágban, és alsóban, ráugrott egy kupac lehullott falevélre, és szexet imitáló mozdulatokat tett.

Amikor a pub személyzete kiment, és rászólt a férfira, az magára húzta a ruháit, majd a közeli bokrok közé sétált és leült. Tíz perccel később mászott csak elő, amikor erre felszólították a rendőrök, akiket a pincérek értesítettek.

Később kiderült, hogy a férfi alkohol, valamint marihuána és kokain valamiféle kombinációjának hatása alatt állt. A bíróságon ugyancsak elhangzott, hogy a férfinek voltak már rendőrségi ügyei a szülei zaklatása miatt.

Amikor a kihallgatták, Golsorkhi, aki alig emlékezett valamire, maga is nehezen hitte el, hogy ő olyasmiket csinált, amit a tanúk vallottak. Később, ahogy egyre több részlet került felszínre az elméjében, mindent beismert. A férfit nyolc heti elzárásra, és a 112 font (kb. 43 ezer forint) bűnügyi költségek megfizetésére ítélte a bíróság.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.