Élet-Stílus

Kate Beckinsale háza is kigyulladt Kaliforniában, szomszédai menekítették ki belőle

Macskájával együtt mentették meg.

Ahogy írtunk róla, javában tombol a kaliforniai erdőtűz, ráadásul a szél miatt egyre jobban terjed. John Cena már 150 millióval támogatta a hatóságok munkáját a nehéz órákban.

John Cena 150 milliót adományoz a kaliforniai erdőtűz ellen küzdő szervezeteknek
A színész komoly összeggel támogatta a Kaliforniát érintő tűzvész ellen küzdő harcosokat.

Most Kate Beckinsale számolt be arról az Instagramján, hogy őt is ki kellett menekíteni otthonából, ráadásul hajnali háromkor, emiatt nagyon hálás szomszédainak. Főleg azért, mert nem tud vezetni, így ötlete sincs, hogyan hagyta volna el a házat.

A színésznőt ugyanis szomszédai értesítették arról, hogy kigyulladt a háza, így macskájával együtt kihozták az ingatlanból:

Biztonságban vagyunk. Köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött. Szeretetet és kitartást kívánok azoknak, akik hozzám hasonlóan éjjel hagyták el az otthonukat, beleértve a Los Angeles-i tűzoltókat is. És persze Davidnek és Dorothynak (a szomszédok a – szerk.) is köszönöm, akiket nem kellett emlékeztetni, hogy én nem tudok vezetni, ők pedig igen. Ráadásul szállást is biztosítottak nekem és a négy állatkámnak, beleértve az epilepsziás macskámat. Angyalok vagytok. Köszönöm.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Beckinsale (@katebeckinsale) által megosztott bejegyzés, Okt 28., 2019, időpont: 6:38 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Karwai Tang/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik