Élet-Stílus

30 év házasság után csalt meg a férjem

A megcsalás minden esetben bizalomvesztéssel jár. Az érzelmi viharok, a dühkitörések, a mélypontok normális érzések, ezt érzi át minden megcsalt fél. Olvasónk arról is írt nekünk, hogy nem tudja, hogyan tovább, zavaros számára az egész helyzet. Ez is normális érzés, de van kiút. Ha te is átélted a megcsalást, ha te képes voltál megbocsátani, ha te vagy a megcsaló fél és okkal léptél félre, várjuk a leveled az igyjartam@24.hu email címre.

A férjemmel leéltünk sok évet együtt, volt benne rossz is, jó is. Sokszor kaptam virágot, szerelmes levelet, azonban az utóbbi időben valami megváltozott. Évek óta hathetente járt haza, külföldön dolgozik. Az egyik ilyen hazalátogatásakor berúgott és részegen megvert. Sohasem tett ilyet azelőtt, ez volt az első alkalom. Bánatomban beszedtem egy doboz vérnyomáscsökkentőt, ezt ő látta, de nem tett semmit, nem érdekelte. Mindent kihánytam, ő meg se kérdezte, hogy vagyok. Mindezek után én mentem oda békülni hozzá, azt mondta, sosem fogom megbánni, hogy kezdeményeztem a békülést. Eleinte még kaptam virágokat, szívecskéket az üzenetekben, majd ezek ritkultak. Ismét hazajött, elmentünk nyaralni, majd a nyaraláson kifakadt és elkezdett sírni, hogy az ő szívét elrabolta egy nő. Azt mondta, nem volt köztük semmi több, csak érzelmek. Később a szívemre hallgatva belenéztem a telefonjába, miután bár hazajött, de egy hétig nem is láttam, azt se mondta el, hol van. A telefonjából kiderült, hogy van valakije külföldön. Szembesítettem vele, és elmondta, hogy lefeküdt vele, többször is, de minden alkalommal a nő kezdeményezte, és a nő kihasználta az ő gyengeségét. Megmondtam neki, hogy el akarok válni. Azóta depressziós, én is, ő harcol értünk, és nem érti, miért akarok elválni, ha ő már minden szálat elvágott ezzel a nővel. De másnap ismét sírni kezdett, hogy szereti ezt a másik nőt. Teljesen kivagyok, nem tudok enni, ő pedig nem érti, mi bajom van, miért akarok elmenni. Fogalmam sincs mit tegyek, az önbizalmamnak annyi, és egyáltalán nem érzem magam nőnek.

Az olvasói levelet Lillától kaptuk, akinek mi választottuk a nevet. A megcsalás minden esetben bizalomvesztés, de ez talán hamarabb is megtörtént, azon az estén, amikor részegen megverte olvasónkat a férje.

Mit lehet tenni?

A megcsalás egy döntés, és az, hogy ezt valaki meglépi-e egyértelműen az ő felelőssége, a félrelépő döntése. Ezt a felelősséget másra nem igazán lehet áthárítani, aki ezt teszi, biztos, hogy nem képes felelősséget vállalni a tetteiért. Olvasónk élethelyzetét nehezíti a 30 év együtt töltött idő, illetve sajnos a verés is, ami egyértelműen bántalmazó kapcsolatra utaló jel. Az is az, hogy a férj jelenleg nem érti, miért borult ki olvasónk a hűtlenségen, miközben ez rettentően fájó dolog, egyértelmű, hogy olyan mértékű a bizalomvesztés, hogy a gyász folyamata elindult olvasónkban. Ez normális emberi reakció ilyenkor. A helyzetből nagyon sokan nem tudják, mi a kiút, zavarosnak tűnhet minden, ráadásul a kavargó érzelmek a mindennapokra is rányomhatják a bélyegüket.

Mindenképpen tisztázni kell a helyzetet, beszéljenek a történtekről, merni kell kérdezni, a megcsalt félnek joga van tudni, miért lépett félre a társa. Mire vágyott? Mi hiányzott a házasságból?

A mindennapok szürkesége, olvasónk esetében a távolság is közrejátszhatott az elhidegülésben, elvégre hathetente találkozni valakivel kevésnek tűnhet mindenre, ami fontos a közös életükben. Az elmaradt randizások, az intimitás hiánya, a stressz, az anyagiakon való aggódás mind okai lehetnek a megcsalásnak. Ahhoz, hogy olvasónk tovább tudjon lépni, ezekre mindenképpen térjen ki a beszélgetésekben. Az érzelmi megnyugvást ilyen helyzetben biztos, hogy nem a félrelépő féltől fogjuk megkapni, hanem a közvetlen szeretteinktől: rendkívül fontos a szülők, a barátok támogatása, akikkel meg lehet beszélni, ki lehet sírni a gondokat, és akik meghallgatnak minket. A szeretet segíthet a döntésben, és teljesen normális az is, ha valaki a válás mellett dönt. Olvasónk esetében ebben csak megerősíteni tudjuk, hiszen azok a tények, hogy a férje részegen megverte, hogy nem érti meg, miért akar olvasónk válni és min akad ki a megcsalás miatt, önmagukért beszélnek.

Sosem késő olyan párkapcsolatban élni, amiben boldogok lehetünk, senkinek sem szabad sokáig eltűrnie azt, hogy magányos, hogy nem tisztelik, hogy rosszul bánnak vele. A hűtlenség kezelését egyébként terápiás környezetben szépen meg lehet oldani, a megbocsátás és a felelősségvállalás azonban elengedhetetlenek ehhez. Olvasónknak is meg kell érteni a saját felelősségét és bizony a férjnek is vállalni kell a saját részét, ezek nélkül a bizalmat nem lehet helyreállítani. Azok, akik képesek a másik bántása nélkül, a megcsalt fél felett nem ítélkezve hozzáállni a házassághoz, azoknál szépen oldható a bizalomvesztés. De ha ez nem megy, ha évek múlva is gond, hogy az a harmadik abba a kocsiba ült be, hogy abba az ágyba feküdt be, hogy esetleg abból a tányérból evett, akkor semmi értelme a kapcsolatnak, de a terápiának sem.

A sérelmeket tehát nem szabad állandóan felemlegetni, túl kell lendülni ezeken, és a negatív tapasztalatokkal gazdagodva újjá lehet építeni a házasságot. Az érzés, hogy olvasónk nem érzi magát eléggé nőnek, hogy az önbizalmát elveszítette, normális érzések, viszont az öngyilkossági kísérlet és a bántalmazás miatt érdemes lenne felkeresni egy szakembert, aki segíthet a folyamatban. Ezek arra utalnak, hogy olvasónk mérgező környezetben él, és egyedül nem biztos, hogy ki fog tudni mászni ebből úgy, hogy mentálisan ne sérülne még jobban. Ezért is kell a szakember segítsége, hiszen megtanulhatja, hogyan kezelje a férjét és az önbizalmat is sikerülhet helyretenni. Az érzelmi labilitás egy megcsalásos helyzeten nem segít, sőt, az lenne a legjobb, ha érzelmileg valahogyan erős tudna maradni és racionálisan el tudná dönteni, akarja-e ezt a házasságot, vagy inkább elválna. A válás mellett sok-sok minden szól, de ez olvasónk döntése, csak ő tudja, mire vágyik a lelke mélyén, milyen reményei vannak még.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik