Élet-Stílus

Versenytársa meggyilkolására felbérelt egy bérgyilkost, aki felbérelt egy bérgyilkost, aki felbérelt egy bérgyilkost, aki felbérelt egy bérgyilkost, aki felbérelt egy bérgyilkost. A versenytárs él és virul

Ha valamilyen feladatra az alvállalkozó alvállalkozójának is alvállalkozója van, akkor ott tudni lehet, hogy baj van. Így van ez valaki meggyilkolásánál is.

A kínai Kuanghszi-Csuang tartományban hat embert börtönre ítéltek. Az ügy még 2013-ban indult, amikor egy nanningi ingatlancég tulajdonosa, Ten Juhuj ki akarta iktatni egy versenytársát, egy Wej vezetéknevű férfit, mert az pereket indított a cégei ellen.

  1. Tan felbérelt egy férfit, Csi Guangant és 2 millió kínai jüant (83,5 millió forintot) fizettet neki készpénzben, hogy gyilkolja meg. Tan Csinek adott még Wej személyijéből egy másolatot, és a telefonszámával és rendszámával is ellátta.
  2. Csi elrakta a pénzt, és a feléből felbérelt egy másik férfit, Mo Tiancsiangot, hogy végezzen Wejjel, és továbbadta a személyi másolatát, valamint a többi információt, amit kapott. Csi aztán visszament Tenhez, hogy még egymilliót kérjen. Ten belement, de csak azzal, hogy akkor adja meg, ha Wej meghalt.
  3. Közben Mo felfogadta Jang Kangsenget, hogy végezze el helyette a piszkos munkát 270 ezer jüanért (11 millió forintért), és további 500 ezret ígért, ha kész van a feladatával.
  4. Jang viszont a többiekhez hasonlóan újabb „alvállalkozót” fogadott fel, Jang Guangsenget. 200 ezret adott neki, és további 500 ezret ígért, ha megölte Wejt.
  5. Valami lehetett a levegőben, mert Jang Guangseng szintén nem végezte el a dolgát, hanem ő is mást kért fel erre, Ling Csianszit, akinek már csak 100 ezer jüant (4 millió forintot) ígért, ha végezz Wejjel.

Ling viszont arra jutott, ennyiért nem éri meg megölni senkit sem. Helyette összehozott 2014 áprilisában egy találkozót Wejjel egy kávézóban, akit arra akart rávenni, hogy hamisítsák meg a halálát. Wej nem ment bele, helyette viszont értesítette a rendőröket.

Úgyhogy a hat férfi a bíróság elé került, ahol múlthét pénteken hoztak ítéletet, ami

  • Tannak 5 év,
  • Xinek 3 év hat hónap,
  • a két Yangnak 3 év 3 hónap,
  • Mónak 3 év,
  • Lingnek 2 év 7 hónap

börtönt jelentett a Shanghaiist beszámolója szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik