Élet-Stílus

Ráült barátja arcára és orális szexet követelt a meztelen nő, családon belüli erőszakért ítélték el

Az amerikai férfinak „halálfélelme” volt, amikor barátnője rátámadt.

Bűnösnek vallotta magát családon belüli erőszak vádjában egy 44 éves amerikai nő, aki a vád szerint meztelenül üldözte és verte barátját közös otthonukban, majd ráült a földre lökött férfi fejére, és azt követelte tőle, hogy orálisan elégítse ki – jelentette a Smoking Gun. Az amerikai bűnügyi lap információi szerint Amy Parrinót 3 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, de annak végrehajtását öt évre felfüggesztették.

A Missouri államban élő nőt tavaly decemberben tartóztatták le, és eredetileg szexuális molesztálással is vádolták a barátjával történt, erőszakba torkollt veszekedés miatt. Barátja elmondása szerint a nő anyaszült meztelenül üldözte a házukban, és közben legalább 25 alkalommal ököllel megütötte, övvel verte és egy mobiltelefont és egy rézedényt is hozzá vágott.

Letartóztattak egy 17 éves lányt, mert megerőszakolt egy férfit
Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat az amerikai kamaszlány, aki késsel kényszerített szexre a nála két évvel idősebb fiatalt.

Parrinónak végül sikerült a földre löknie a férfit, és ekkor ráült az arcára, és a rendőrségi jelentés szerint követelni kezdte, hogy „nyald ki a puncimat”. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy ekkor „halálfélelme” volt, miután pár másodpercig nem tudott levegőt venni.

A meg nem nevezett férfi elmondta, hogy Parrino gyakran teljesen váratlanul erőszakossá vált, és ő egyre több alkalommal féltette testi épségét a nőtől.

Parrino őrizetbe vétele óta előzetes letartóztatásban volt egy megyei fogdában, ahonnan az ellen hozott ítélet után szabadon engedték. A nő egy peren kívüli megegyezés részeként vallotta bűnösnek magát, cserébe az ügyészség ejtette ellene a szexuális molesztálás vádját.

Felmérték, hogyan erőszakolják meg a nők a férfiakat
A törvények nem tartják nemi erőszaknak, de az áldozatok annak élik meg, amikor „közösülésre kényszerítik” őket.

A kiemelt képen Amy Parrino. Fotó:Boone County Sheriff’s Department

Ajánlott videó

Olvasói sztorik