Élet-Stílus

Valószínűleg a harmadik gyerek is lány lett Ryan Reynoldséknál

A nemét már tudjuk, a nevét nem. Sőt az arcát sem mutatták meg.

Ahogy megírtuk, megszületett Blake Lively és Ryan Reynolds harmadik gyereke, de akkor még sem a nemét, sem pedig a nevét nem lehetett tudni. Sőt, a csavar az volt: a hír felszínre kerülése előtt két hónappal megszült a színésznő.

Reynolds azonban Twitteren valószínűleg megerősítette, hogy megint lányuk született, mert ahogy írta:

Szeretem Brit Kolumbiát (kanadai tartomány – a szerk.), és szeretném, ha a lányaim is megtapasztalnák ugyanazt a fantasztikus környezetet, ahol én is játszottam egykor

– írta, aztán szavazásra buzdított mindenkit, hogy a kanadaiak lehetőleg támogassák az éghajlatváltozással foglalkozó politikai pártok működését.

Kiemelt kép: Matt Winkelmeyer/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik