Élet-Stílus

Ezek a jelmezek (bikinik) emberek gyerekkorának emlékét tette tönkre

Eléggé más megvilágításba került Buzz Lightyear és Woody.

A Fashion Nova nevű online ruhakereskedő oldalon megtalálható ruhaköltemények sosem a visszafogottságukról voltak híresek. Íme két példa, amikről korábban már beszámoltunk:

Lassan pedig itt van a halloween – számolt be róla a Mirror –, amire természetesen megjelentek a jelmezeik is, amiket az ember nem adna a gyerekére, sőt, valószínűleg a legtöbben – legyen szó gyerekről vagy felnőttről – nem is vennének fel.

Ilyen az alábbi Toy Story-s jelmezek is, amik egy kicsit túl kihívóra sikeredtek.

Fotó: Fashion Nova

A Fashion Nova nincs szerződésben az animációs filmek készítőivel, így más nevet is kellett adnia a ruháknak, így lett „Új seriff a városban” a neve annak az outfitnek, ami úgy néz ki, mintha a filmek egyik főszereplője, Woody elfelejtett volna nadrágot húzni.

Egyeseket ki is akasztott a viselet. Volt, aki arról írt, hogy

tönkretette a gyerekkora emlékét,

egy másik kommentelő pedig el sem tudja képzelni, hogy valaki ezt felveszi és utána házakba kopogtat be „csokit vagy csalunk!” felkiáltással. Egy harmadik hozzászóló szerint az ilyen ruhakölteményeket jobb lenne meghagyni a sztriptízkluboknak.

Egy ilyen ruha ráadásul úgy 18 ezer forintba kerül, és noha van zúgolódás, azt is hozzátartozik a hírhez, hogy az összes elfogyott belőlük a Fashion Nován, a cég azt ígérte, hogy Halloween előtt újra lehet majd belőlük vásárolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik