Élet-Stílus

Beperelte az Apple-t, mert szerinte az iPhone-ja miatt lett meleg

Stabil kapcsolata lett egy férfivel, és ez szerinte rossz.

Egy orosz férfi 1 millió rubelt, vagyis 5 millió forintot követel az Apple-től, mert szerinte az amerikai cég miatt lett homoszexuális – írta a Govorit Moszkva rádió alapján a Moscow Times.

D. Razumilov állítja, a nyáron „csúszott bele az azonos nemű kapcsolatba”, azután hogy 69 GayCoint kapott egy kriptovaluta applikáción keresztül, amit 2017-ben töltött le az iPhone-jára. Az ismeretlen küldő egy angol nyelvű üzenetet is csatolt, amiben arról ír, hogy „ne ítélkezz anélkül, hogy kipróbálnád”.

Valóban arra gondoltam, hogy hogyan ítélkezhetnék anélkül, hogy kipróbálnám? És eldöntöttem, kipróbálom a kapcsolatot egy azonos neművel”

– írta a férfi panaszában, majd azzal folytatta:

Két hónap elteltével azt mondhatom, hogy beleragadtam a saját nemem egy tagjával való kapcsolatba, és nem tudok kikászálódni belőle. Van egy állandó barátom, és nem tudom, ezt hogyan mondjam el a szüleimnek. Miután megkaptam a fent említett üzenetet, az életem rossz irányba fordult, és már sosem leszek normális.

Razumilov azzal vádolja az Apple-t, hogy „manipulatív módon kényszerített engem a homoszexualitás felé”, ami „erkölcsi szenvedést és a mentális egészségkárosodást” okozott neki, ami miatt 1 millió rubelt követel panaszában.

Október 17-én lesz az ügy első bírósági meghallgatása.

Kiemelt kép: Justin Chin/Bloomberg via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik