Élet-Stílus

Harrison Ford szerint félre kell állni a francba Greta Thunbergék útjából

Rendesen megmondta a magáét mindenkinek.

A legfontosabb dolog, amit értük tehetünk, hogy félreállunk a francba az útjukból

fogalmazott Harrison Ford a New York-i klímacsúcson, ahol beszédet tartott Földünk jövőjéről. A színész szerint az amazonasi őserdő megmentéséről is csak beszélünk harminc éve folyamatosan, ennek pedig nincs eredménye.

Beszélnünk kell ezekről a dolgokról. A világ legnagyobb esőerdeje lángokban áll, pedig fontossága felbecsülhetetlen. Mikor a házad egyik szobája lángba borul, nem azt mondod, hogy »tűz ütött ki a szobámban«, azt mondod: »a házam lángokban áll«. Nekünk, a világunknak pedig csak egyetlen házunk van

– mondta. Mint kiderült, egy szervezet, melynek ő is tagja, 20 millió dollárt, forint árfolyamon több mint 6 milliárdot gyűjtött az esőerdő megmentésére.

Így folytatta Greta Thunbergék éltetését:

Ők mind fiatalok, akik tudják, hogy mi elrontottunk mindent. Mérgesek, szervezettek, képesek arra, hogy ők jelentsék a különbséget. A legfontosabb dolog, amit értük tehetünk, hogy félreállunk a francba az útjukból

– zárta le beszédét, alább meg lehet nézni:

Ezek Greta Thunberg legerősebb mondatai a politikusoknak
Videós válogatásban szedtük össze Greta legerősebb felszólalásait a New York-i klímacsúcson és az amerikai Kongresszus előtt.

Kiemelt kép: YouTube.com/ETCanada

Ajánlott videó

Olvasói sztorik