Élet-Stílus

Demcsák Zsuzsa elmesélte, hogyan ismerkedett meg indiai párjával

A közösségi oldalán részletezte a sztorit.

A tévéshez már Magyarországra költözött a pasija, akivel az Ázsia Expressz ideje alatt ismerkedett meg. De hogy hogyan is pontosan, arról Demcsák Zsuzsa a közösségi oldalán mesélt. Ahol azt is kiemelte, hogy nem a papír számít.

Nem vagyok Demcsák – mondta Gáspár Evelin Pachmann Péternek
Viccesen odaszúrt Ázsia Expressz 2-s vetélytársának.

Sok találgatás jelent meg a házasságommal kapcsolatban. Ezeken a legtöbbször jót nevetünk. Ez egy dolog, viszont ennél is többen kértétek, hogy írjam le a valódi történetet. Ezt most megteszem. Amit láttok az az első közös fényképem Krishannal, akiről akkor még nem sejtettem, hogy nem sokkal később a férjem lesz…

– kezdte Demcsák.

Történt ugyanis, hogy az Ázsia Expressz forgatása egy hét után, két hét pihenőre kényszerült. Nyilván tudjátok ennek a sajnálatos okait. A lényeg, hogy ebben a kényszerpihenőben ismerkedtünk mi össze hosszan tartó beszélgetések során, aminek nem akartunk véget vetni. Nyilvánvaló volt már ekkor mind a kettőnk számára, hogy mi összetartozunk, örökké. Április 24-én össze is házasodtunk. Ez Isten színe előtt történt. Nem, nincs még papírunk róla, de azzal mindenki tisztában van, aki élt már házasságban, hogy nem is ez számít. Most már együtt élünk itthon, ami neki is az otthona lett. Feladott, hátrahagyott mindent és velünk kezdett új életet. És tudjátok mit érzek? Hálás vagyok, hogy ebben a szerencsében részesített a sors, hogy megtaláltuk egymást és a világ legjobb embere, férje szeret engem, én pedig őt! Csók mindenkinek!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Demcsák Zsuzsa (@zsdemcsak) által megosztott bejegyzés, Szept 22., 2019, időpont: 7:28 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@zsdemcsak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik