Élet-Stílus

Egy ausztrál lány rájött a sikeres álláskeresés titkára

Elege lett. Válaszolt az elutasításra.

Jessica Irving jelentkezett egy állásra. A Sydney mellett található Mount Druittban élő tinédzser egy közeli szupermarketben szeretett volna elhelyezkedni, de – ahogy egy év munkakeresés után már megszokhatta – ismét a sablon válasz érkezett: „alapos mérlegelés után… sajnálattal közöljük… stb.”

Jessicának már meglehetősen elege lehetett az elutasításokból, úgyhogy ezúttal szokatlan lépésre szánta el magát: válaszolt a levélre.

Megírta, hogy több mint egy éve pályázik állásokra – sikertelenül. Véleménye szerint képességei alapján helye lenne az üzlet munkatársai között; ugyanolyan villámgyorsan le tudja olvasni az árukat, mint bármelyik aldis munkavállaló, és nemcsak remek eladó, de kiváló meggyőző-rábeszélő képességgel rendelkezik, ezért aztán, ahogy fogalmaz:

tisztelettel visszautasítom a visszautasításukat. Köszönöm, hogy hozzájárulnak, hogy a csapatuk tagja legyek; nem fognak csalódni bennem. Találkozunk hétfőn, a 9-5-ig beosztásom alatt.

Másnap válaszoltak neki, hogy ne menjen hétfőn, hiszen, mint már említették, álláspályázata sikertelen volt. Kedden reggel azonban kapott egy újabb levelet az ALDI-tól.

Azt írták: szeretettel várják egy csoportos állásinterjúra.

Jessica a Facebookon osztotta meg a nagyvilággal a „trükkjét”; a bejegyzésben azt írja, el sem hiszi, hogy bevált a módszer. A 18 éves lány szombaton megy az interjúra, szurkoljunk neki!

https://www.facebook.com/jessi.exe8801/posts/2957439411147925

Kiemelt kép: istock / Facebook

A vásárolt áruba törölte a taknyát az orrtúró pénztáros
Egy angliai Tescóban történt a higiéniai katasztrófa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik