Élet-Stílus

Büszke a karrierjére a radiológiát otthagyó pornószínésznő

Azt is elmesélte, hogyan néz ki egy forgatás.

Silvia Saige keményen tanult az iskolában, egyetemre ment, majd radiológusként helyezkedett el. Sok embernek segített, de nem volt boldog, és tudta, eljött az ideje, hogy változtasson. Fogta magát és Los Angelesbe költözött, hogy a szívének kedves standupnak élhessen – írta a Mirror.

Pár hónappal később aztán egy még nagyobb elhatározásra szánta el magát:

pornószínésznő lett.

A 35 éves nő szereti a mostani munkáját, pár óra alatt akár több mint 350 ezer forintot is megkeres. Egy dolog viszont elkeseríti.

A legnehezebb azt tudni, hogy a családom annyit foglalkozik a karrieremmel, mint én. Én csak azt szeretném, ha a szüleim büszkék lennének rám, ugyanúgy, mint mikor az egészségügyben dolgoztam. Nem szeretném, ha ezt a szüleim kudarcnak élnék meg

– nyilatkozta Saige a brit lapnak. Eleinte nagyon a döntése ellen voltak a szülei, de aztán kissé elfogadóbbá váltak.

Saige-nak a pornózás sok ajtót megnyitott, most már saját standup-műsora van és egy szexszel foglalkozó podcast társműsorvezetője is. Az a célja, hogy a szexet és a felnőttfilm ipart megszabadítsa a rárakódott negatív jelentéstartalmaktól.

Öt éve dolgozik pornósként, mára teljesen normálissá vált számára. Hetente három-öt forgatása van, akár már eggyel is megkeres több mint 350 ezer forintot, pedig egy-egy ilyen nem több 2-6 óránál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Silvia Saige (@silviasaigeofficial) által megosztott bejegyzés, Febr 5., 2019, időpont: 4:42 (PST időzóna szerint)

Egy forgatás általában fotózással kezdődik, még mielőtt bemutatnák a filmes partnerének, majd vele együtt is egy fotósorozat készül, olyan pozíciókkal, amik a filmben is lesznek majd. Saige a legtöbb férfi partnerét ismeri már, a nők többen is vannak az iparban és gyakrabban is tűnnek fel új arcok.

Ezután megbeszélik, mit lehet és mit nem. Saige például mindig kiköti, hogy nála a pofon, a köpés és a ócsárolás nem működik. Mindez úgy 10 perc, aztán jön a forgatás, ami úgy 45 percet vesz igénybe.

80 százalékában a napjaimnak igazán jó kedvem van. Jól szórakozom a munkában, és egész nap nevetek

– mondta Saige. A maradék 20 százalék pedig olyan, mint bármilyen más munkahelyen, ahol nem kedveljük a társaságot vagy a főnökeinket.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik