Élet-Stílus

Álmai munkáját végezhette a Down-szindrómás lány

Grace egész életében csodálta a postásokat.

A leggyakoribb kiskori álommunkák között nem szokott a legelső helyen szerepelni a postások és csomagkihordók szakmája, az ohiói Grace Flannerynek mégis egy álma vált valóra, amikor egy napra ő is közéjük állhatott.

A Metro írta meg, a Down-szindrómában szenvedő 21 éves lány történetét. Az amerikai postaszolgálat közreműködésével egy napra ő is postásnak állhatott, akiknek a munkáját évek óta csodálja.  A nagyanyja által készített egyenruhában Melissa Tiltonnal, a westwoodi posta egyik alkalmazottjával együtt végezték el a délelőtti négyórás műszakot. Grace nagyon készült erre a napra, várta, hogy találkozzon a lakosokkal és beszélgessen velük.

Bemutatkozom, kezet rázok velük és egyenesen a szemükbe nézek!

Ehhez tartotta is magát, ahova csak küldeményt vittek, mindenhol bemutatkozott, a kedvenc pillanata mégis az volt, amikor az egyik háznál egy kutyával találkozott.

Tilton is meg volt elégedve újdonsült kollégája teljesítményével, mint mondta, Grace végig figyelt a részletekre és egyszer sem keverte össze a címeket, annak ellenére, hogy több mint 30 küldeményt vittek ki.

Woman with Down syndrome gets her wish to deliver mail for a day

From a very young age, Grace Flannery has dreamed of becoming a mail carrier. Since she was born with Down syndrome, that goal may have seemed unattainable but not for Grace.http://bit.ly/2Z9Uz95

Közzétette: WBFF FOX 45 – 2019. augusztus 21., szerda

 

A nap végén a postaszolgálat sajnos nem ajánlott teljes állást Grace-nek, de a jövőben még bármi előfordulhat.

 

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik