Élet-Stílus

Munkahelyi maszturbálásért rúgtak ki egy kanadai férfit

Fontos dolgokra irányítja rá a figyelmet egy mostanában lezajlott, új-skóciai munkaügyi per. Az ügy a munkahelyi helytelen viselkedésről, a progresszív fegyelemről, és egy állítólagos betegségről szól – írja a Financial Post.

Egy 18 év munkatapasztalattal rendelkező, a hivatalos iratokban csak AB néven említett légiforgalmi-irányítót azért bocsátottak el a munkahelyéről, mert a kollégái bepanaszolták a főnökeinél, amiért rendszeresen kijárt a mellékhelyiségbe önkielégítést végezni.

A munkatársakat az zavarta, hogy a fülkéből ilyenkor túl hangosan szűrődtek ki félreérthetetlen zajok.

A legtöbben annyira kellemetlenül élték meg a helyzetet, hogy egyszerűen nem tudták használni a mosdót, amíg AB odabent volt.

A cég, hivatalosan 2016 januárjában értesült először az ügyről, amikor több kolléga is panaszt tett. A munkáltató elbeszélgetett a munkavállalóval, akinek azt tanácsolták, hogy a mosdóban hallható fura zajokat valamilyen egészségügyi probléma váltja kik, beszéljen erről a HR-osztállyal. AB ezt nem tette meg, a probléma azonban megszűnt.

Két évig minden rendben ment, aztán 2018 áprilisában újabb panaszáradat érkezett a cég vezetéséhez egy a férfi mosdóban maszturbáló kollégáról. A kollégák úgy fogalmaztak, hogy a probléma egyre gyakoribb és egyre hangosabb. Egy belső vizsgálatot követően AB elismerte, hogy ő szokott a vécében pornót nézni a telefonján és közben maszturbálni. Elismerte azt is, hogy korábban kapott figyelmeztetést a dolog miatt, és nem tudott róla megfelelő magyarázatot adni.

Mégis, amikor AB-t elbocsátották, az Unifor nevű, egyesült szakszervezet jogi úton próbálta elérni, hogy a férfit visszahelyezzék az állásába. Arra hivatkoztak, hogy AB viselkedését egy betegség, konkrétan szexfüggőség okozta. A cég álláspontja szerint, a férfi semmi jelét sem mutatta annak, hogy bármilyen betegsége lenne, de ami még fontosabb, még ha így is lenne,

nem megengedhető, hogy egy munkavállaló a betegsége mögé bújva, feljogosítva érezze magát a helytelen viselkedésre.

Az ügy döntőbírója a munkáltatónak adott igazat.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik