Élet-Stílus

Iszonyatos hangnemben üvöltözött a taxis az anyával, akinek a kocsiban indult be a szülése

A várt időpontnál 11 nappal korábban indult be a 23 éves Dana Harrison szülése. Ráadásul annyira gyorsan történt minden, hogy mire a taxija a kórházhoz ért, a fiatal nő már a kezében tartotta a babája fejét – írja a brit Metro.

Danáért egy tolószékkel rohantak ki a kórházból, a sofőrt azonban nem hatotta meg a pillanat, az út elejétől kezdve üvöltözött a kismamával. A 3 fontos (kb ezer forintos) viteldíjon felül még 30 fontot (kb 10 ezer forintot) követelt, mert a nő az elfolyt magzatvízzel összekoszolta a hátsó ülést. A férfi a kórházi személyzettől is ordibálva követelt törlőkendőket,

a nőnek pedig, aki éppen világra hozott egy kisfiút, azt üvöltötte, hogy takarítson fel maga után.

Dana kifizette a taxisnak a 33 fontot, majd miután végre betolták a kórházba, egészséges kisbabának adott életet. A nő azt mondja, az egész olyan volt, mint egy rémálom, nagyon stresszes volt a túl korai szülés miatt, nem hiányzott neki még a taxisofőr ámokfutása is. Úgy emlékszik túl sok magzatvíz nem is került az ülésre, mert a legnagyobb részét beitta a nadrágja.

Dana párja, a 23 éves Aiden Ibbotson a barátaival horgászott, amikor beindult a szülés. Amint megtudta, hogy a kisfia útban van, rohant a kórházba. A férfi azt mondja, nagyon feldühödött, amikor megtudta, mennyire minősíthetetlenül viselkedett a sofőr Danával. Felhívta a taxitársaságot, de nem árulták el neki a kollégájuk nevét, csak elnézést kértek a történtekért.

A Metro ugyancsak megkereste kérdéseivel a céget, de nem kaptak válaszokat.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik