Élet-Stílus

Bizarr videón értetlenkedik egy nő, akinek „nem működik” a bankkártyája

Pedig eléggé nyilvánvaló a probléma oka.
Korábban a témában:

Egy teljesen értelmezhetetlen vásárlási szándékot bemutató bizarr videó kering néhány napja az interneten.

A helyszín egy San Antoniói (Texas állam) 7-Eleven áruház, a felvételen egy zavart, vélhetően tudatmódosító szer hatása alatt álló, összefüggéstelenül beszélő, a szupermarketbe mezítláb érkezett nőt láthatunk, aki épp fizetni szeretne a megvásárolt termékekért.

Egy játék bankkártyával.

A videón vélhetően a boltvezetőt hallhatjuk méltatlankodni, aki a piros pólós férfinak arról panaszkodik, hogy nem tudja megértetni a vásárlóval (akire úgy hivatkozik, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás), hogy a gyerekeknek készült műanyag bankkártyával nem fog tudni fizetni. Még le is húzza a kártyát, hogy mindezt bebizonyítsa, ám ekkor a nő elővesz egy másik játék hitelkártyát, és teljesen komolyan megkérdezi:

És mi a helyzet ezzel?

A boltvezető egyre idegesebben mondja neki, hogy azzal sem fog tudni fizetni, mert – hiába próbálja már mióta elmagyarázni – az is csak egy játék.

A zavart nő ekkor megpróbál telefonálni – egy játéktelefonnal,

a szerencsétlen üzletvezető pedig már hiába győzködi, hogy miért lehetetlen a próbálkozás. Lediktálja a vásárlónak a saját számát, hogy hívja fel őt, és ha sikerül, akkor ő állja a bevásárlás költségét.

A felvétel ezen a ponton véget ér, a nőt a hírek szerint megkérték, hogy távozzon az üzletből.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.