Élet-Stílus

Pride-felvonulást tartanak pingvineknek. „Tedd túl magad rajta!”

A londoni Pride-dal egy időben, július 5-én a város állatkertje is felvonulást tart a meleg pingvineik részvételével. Ezzel csatlakoznak a Stonewall nevű LMBTQ jótékonysági szervezet Get Over It (Tedd túl magad rajta) kampányához.

Ronnie és Reggie 2014 óta alkot egy párt, akik remekül befogadtak egy tojást, amit igazi szülei elhagytak. Megosztották a szülői feladatokat, míg a csibéjük, Kyton ki nem repült a fészkükből.

– írta az állatkert. A kapcsolatuk a későbbiekben is erős maradt, találkozni is szoktak a fészeknél.

A Humbold-pingvin pár az otthonát 91 másik pingvinnel osztja meg, köztük más, azonos nemű párokkal, mint Nadja és Zimmer, valamint Dev és Martin.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ZSL London Zoo (@zsllondonzoo) által megosztott bejegyzés, Jún 26., 2019, időpont: 5:20 (PDT időzóna szerint)

Ott lesz még Rainbow is, aki nevét is onnan kapta, hogy tavaly pont a Pride alatt kelt ki a tojásából.

Nem a pingvinek az egyetlenek, amiknél vannak azonos nemű párok, írja az állatkert, vannak például a pandák, a kecskék és a zsiráfok között is.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik