Élet-Stílus

Már most végzett a karácsonyi bevásárlással egy takarékos, ausztrál anya

A karácsonyi bevásárlást nem lehet elég korán kezdeni – ez a mottója annak az ausztrál anyának, aki december végén biztosan nem fog amiatt aggódni, hogy az utolsó percekben, az őrület kellős közepén még ajándékokat kell vásárolnia, hiszen már június vége előtt beszerzett mindent. A nő egy Facebook-posztban azt írja, nem is az ünnepi stressz elkerülése a legnagyobb előnye annak, hogy mindig az év első felére ütemezi a karácsonyi bevásárlást, hanem az, hogy így mindenhez, nagyjából fél áron jut hozzá – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Az ausztrál nő az idei összes ajándékról egy fotót is közzétett a közösségi portálon.

Fotó: Facebook

Azt írja, rögtön a karácsony utáni leárazások idején elkezdi a következő évi ajándékok vadászatát, aztán a következő fél évben apránként megvesz mindent, mindenkinek: a családnak, a barátoknak, és a családjaiknak, valamint a gyerekei tanárainak. Aranyszabály, hogy csak olyan termékeket vesz meg, amit legalább ötven százalékkal leértékeltek, és azokat is olyan áruházakban, amelyekben eleve diszkont áron lehet hozzájutni mindenhez. Amint megvett egy ajándékot, otthon azonnal becsomagolja, így december végén már azzal sem kell foglalkoznia.

A legtöbb hozzászóló egyetértett a nővel abban, hogy vannak ajándékok, amiket tényleg érdemes már karácsony és újév között megvenni a következő év karácsonyára, mert akkor vannak a legnagyobb árleszállítások egész évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik