Élet-Stílus

Mel B csalódott Victoria Beckhamben

Egyetlen dolog bántja csak a Spice Girls turnéja kapcsán.

Véget ért a Spice Girls visszatérő turnéja, a Good Morning Britain című műsorban pedig Mel B elmondta, hogy nagyon élvezte a dolgot. Ugyanakkor egy dolog nagyon zavarta – számol be róla az Entertainment Tonight. Mint mondja, azt elfogadta, hogy Victoria Beckham nem akar csatlakozni hozzájuk a színpadon, az viszont nem esett jól neki, hogy nézőként se volt ott egyik koncerten se.

Arra számítottam, hogy eljön és beköszön legalább. Nem a színpadon, szimplán csak a közönség részeként támogatva. Biztos vagyok benne, hogy nyomós oka van rá, hogy nem tette.

Ugyanakkor hozzátette, hogy bár nem esik jól, azért nincs harag.

Mindig mondtam, hogy zavart a dolog, továbbra is zavar egy picit. De ami történt, megtörtént, és mi a lányokkal mind támogatjuk egymást, bármi is történjen.

Ugyanakkor azért csak nem tudta teljesen elengedni a dolgot.

Nem okoz egy törést a kapcsolatunkban. Felnőttek vagyunk, tiszteletteljesen megbeszélünk bármit. De attól még egy picit csalódtam, fogalmazzunk így.

Kiemelt kép: Dave M. Benett/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik