Élet-Stílus

Motiválni akarta a vendégeit az edzőterem, ezt nem sikerült elérnie, mást viszont igen

Állítólag viccelődtek.

Időnként mindenkinek szüksége van arra, hogy motiválják, hogy tovább eddzen. Ehhez szeretett volna egy kis segítséget adni egy edzőterem a vendégeinek, de nagyon félresikerült – vette észre a Mirror.

Egy levelet küldtek ki, amit azzal kezdtek, hogy itt a meleg nyár, mindenki standon vagy vízparton szeretne lenni, és élményeit rengeteg, a közösségi oldalara feltöltött képekkel illusztrálni.

Rengeteget behúzott hassal, oldalra fordulással, sovány karral, és Isten ments, talán még egy oldalsó képet leülés közben (…) Fogd meg a túlsúlyt a derekadnál (elől/hátul/oldalt). Bele tudsz csípni? Vagy bele is tudsz markolni? Nos, szeretném annak hívni, ami… ZSÍR

– írták a passzív agresszív hírlevélben.

A névre szóló üzenet sokakat kiakasztott, volt, aki azt írta, hogy az edzőtermek eleve nagyon agresszívek, de ez még a szokásosnál is erősebb, míg más azt említette meg, hogy az ilyen cégek alapvetően a bodyshamingre építenek, vagyis arra, hogy szégyelljük a testünket, hogy így szerezzenek még nagyobb profitot.

Az edzőterem egyébként az Anytime Fitness nevű fitneszteremlánc egyik tagja. A közösségi oldalakon sokak ellenszenvét kiváltó levéllel kapcsolatban később azt közölték, hogy csak egy vicc volt, mindenesetre elnézést kérnek mindenkitől miatta.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik