Élet-Stílus

Javítani kell a 800 ezer forintos bringád? Ez a pasi bárhol és bármikor megszereli

Nevezhetnénk a biciklisták "sárga angyalának" is Szegő Attilát, aki a tíz év tapasztalatát sűrítette bele kisteherautójába.

Noha minden évben számos családnak okoz nehézséget, hogy a kerékpáros szezon előtt egyszerre akár több bringát is el kell juttatnia a szervizbe a tavaszi karbantartásra – ahol jellemzően hosszú sorok kígyóznak –, eddig a szervizeléssel foglalkozó műhelyek nem igazán reagáltak a problémára.

Erre nyújt megoldást a Bikepatika mobil bringaszervize, ami házhoz jön, hogy megjavítsa és karbantartsa a kerékpárokat. A tavaly indult vállalkozás időpontfoglalás alapján otthonukban keresi fel a bringásokat. Ennek lényege, hogy – a kényelmi szempontokat figyelembe véve – a kerékpárosoknak ne kelljen akár több kétkerekűvel egy távoli szervizt felkeresni. Ez mindazok számára előnyös, akiknek például nincs autójuk, vagy nem akarják azt összekoszolni, vagy akik esetleg egyszerre több kerékpárt akarnak javíttatni, illetve azoknak is, akik egyszerűen időt akarnak megtakarítani.

A vállalkozást egy kerékpáros edző hozta létre, aki korábban több mint 10 éven át dolgozott bringás szervizekben. Szegő Attila saját tapasztalatai alapján rendezte be mobil szerelőműhellyé alakított kisteherautóját, ahol minden szükséges alkatrész és szerszám a rendelkezésére áll, így prémiumszolgáltatást tud nyújtani. Mint mondta, a mobil gumiszervizek mintájára hozta létre a vállalkozását, ami folyamatos munkát ad neki. Mivel télen síoktatóként dolgozik, ezt a munkát áprilistól decemberig végzi.

A legtöbben időpontfoglalás alapján keresik fel, de gyakorta előfordul olyan is, hogy defekt vagy más műszaki probléma miatt bajba került bringások hívják fel. Elmondta, olyan is előfordult, hogy egy egyszerű fékszereléshez riasztották, ám a helyszínen kiderült, hogy a váltót is állítani kellett, és a hajtómű is szerelésre szorult. Egy nap alatt átlagosan 10 kerékpár szerelésére jut ideje, a munkákat pedig Budapesten és az agglomerációban vállalja.

Szegőnek leginkább pozitív tapasztalatai vannak megrendelőiről. Előfordult olyan is, hogy Budapest agglomerációjában dolgozott, amikor ügyfele szomszédja is javítást kért, ám mivel későre járt az idő, csak másnap vállalta volna a munkát. Azonban az ügyfél inkább azt mondta, hogy vigye magával a 800 ezer forintot érő kerékpárt, s ha kész van vele, hozza vissza. A munkát elvégezte, a megrendelő pedig elégedett volt. „Meglepő volt, és egyben örömteli a bizalom” – mondta a szervizes.

Nem mellékes, hogy tartja a lépést a technika fejlődésével is, így már bizonyos elektromos kerékpárokat is meg tud szerelni. Példaként említette a Bosch motorral szerelt kétkerekűeket, amiért külön elvégzett egy tanfolyamot is. De a legtöbb e-kerékpár javítását, karbantartását el tudja végezni.

A mobilszerviz vezetője ezen kívül blog bejegyzésekkel segíti a bringásokat, ahol kerékpárteszteket, kerékpár vásárlási tippeket, és karbantartási javaslatokat lehet olvasni.

Szponzorált tartalom

A cikk a Cataflam Dolo Rapid támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik