Élet-Stílus

Hugh Grant azt mondja, ő már öreg, dagadt és ronda a romantikus filmekbe

A legendás brit színész úgy véli, egész élete rossz döntésekkel lett kikövezve.

A Hollywood Reporternek adott interjút Hugh Grant, amiben nagyon őszintén beszélt arról, miként ragadt bele a romantikus komédiák szépfiú szerepébe:

Túl öreg, dagadt és ronda vagyok már ezekhez a filmekhez. Szóval most egészen más dolgokat csinálok, amiktől kevésbé vagyok öngyűlölő. Egy tonnányi pénzzel fizették meg ezeket a szerepeket, nagyon szerencsés voltam. Tényleg hiszek abban, hogy a feladatunk szórakoztatni, nem pedig tök furcsa, kvázi vallásos élményt ráerőltetni a nézőre. Én egyébként azonos szinten látom magamat a világosítóval, a szerkesztővel és a kellékessel is. Ha nem így lenne, az maszturbálásnak tűnne. Mondhatok egyáltalán ilyet, hogy maszturbálás?

Szerinte karrierje során csak rossz döntéseket hozott:

Valamennyi döntés, amit meghoztam az életemben, valószínűleg rossz volt. A Négy esküvő és egy temetés után mindent megtehettem volna, a világ a lábaim előtt hevert. Más irányba kellett volna elindulnom a szerepeimet illetően, ehelyett nagyjából tizenhétszer ismételtem magam egymás után.

– mesélte a maga angol humorával a színész.

Fotó: Tommaso Boddi/Getty Images

Kiemelt kép: Morgan Lieberman/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik