Élet-Stílus

Mindenkit magára haragított a menyasszony, aki csak egy feltétellel mondana igent a vőlegényének

Hatalmas felháborodást váltott ki annak az amerikai menyasszonynak a története, aki a Reddit közösségi portálon írt a követőinek a lánykérésről – áll a Mirror című brit bulvárlap cikkében. A fiatal nő szigorú feltételt szabott a vőlegényének az igen kimondásához, de kétségei támadtak. A Redditten megerősítést várt az olvasóitól, de egészen más reakciókat kapott.

A nő azt írja, a vőlegénye, akivel már három éve járnak együtt, egy drága étterembe vitte vacsorázni és ott tette fel neki a nagy kérdést, ami rendben is van. Csakhogy a gyűrű túlságosan is olcsónak, a gyémánt pedig kicsinek tűnt. Különösen ahhoz képest, hogy a férfi orvos, aki több mint 200 ezer dollárt (58 millió forintot) keres évente, és nincs hitele, vagy adóssága, amit törlesztenie kellene.

A nő egy pár napig nem szólt semmit, de aztán nem bírta tovább, megkérdezte a férfit, hogy mégis mennyit fizetett a gyűrűért. A férfi büszkén mesélte, hogy sikerült kifognia egy nagyon jó akciót és mindössze 350 dollárért (kb. 100 ezer forintért) megvennie egy 1000 dolláros (290 ezer forintos) gyűrűt. A menyasszony ettől kicsit kiakadt.

Nem fogok hazudni, nagyon fájt. Ez a fickónak elképesztően jó a fizetése, mégsem képes, még csak annyit sem költeni a gyűrűmre, amit egyetlen rohadt nap alatt megkeres!

A nő azt monda a férfinak, szeretne egy másik gyűrűt, ami legalább 3000 dollárba (közel 900 ezer forintba) kerül. A vőlegény erre alkudozni kezdett. Azt mondta, ha a nőnek nem tetszik az eredeti gyűrű, szívesen vesz egy másikat, ha az nem kerül 500 dollárba (majdnem 150 ezer forintba), de a többi pénzt szívesebben költené egy házra, vagy a nászútjukra.

A menyasszony ekkor adott ultimátumot a férfinak. Azt mondta, csak akkor lesz hajlandó hozzámenni, ha kap egy gyűrűt, amit ő maga választ ki, és olyat aligha talál 500 dollár alatt. A posztjában a nő hozzátette, hogy ha másról van szó, a vőlegénye közel sem ennyire szűkmarkú: nemrég 4000 dollárt (majdnem 1,2 millió forintot) költött egy Las Vegas-i kiruccanásra, ahol

több pénzt adott egyetlen üveg borért, mint amennyit eredetileg a gyűrűre költött.

A poszt hozzászólói a férfi mellé álltak, a nőt túl anyagiasnak és követelőzőnek tartották. Az egyik legvisszafogottabb komment így szólt:

Megértem, hogy úgy érzed, alul értékelnek, de a történetedből úgy hangzik, mintha csak a pénzéért akarnál hozzámenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik