Élet-Stílus

Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása

Az egyik legszórakoztatóbb dolog elcseszett viaszfigurákról készült fotókat nézegetni, ilyeneket pedig viszonylag egyszerű is találni, hisz a legtöbb borzalmasan sikerül. De egyáltalán miért készítenek viaszfigurákat? Ki kezdte ezt és mi az értelme azon túl, hogy lehet rajtuk röhögni?

A mai celebekről mintázott, sokszor rettenetesen béna viaszfigurák első példányai még az 1700-as években készültek el. Akkoriban élt a svájci Bernben egy orvos, Dr. Philippe Curtius, aki viaszszobrokat készített. Az ő asszisztense volt Anne-Marie Walder, akinek 1761-ben született egy lánya, Marie Grosholtz vagyis a későbbi Madame Tussaud.

Marie Tussaud viaszfigurája – Fotó: Michael Nicholson/Corbis via Getty Images

Curtius tanította meg Grosholtznak a viaszmodellezést, és amikor Párizsba költözött, vitte is magával az akkor hatéves kislányt. Grosholtz 1777-ben, vagyis 16 évesen készítette el első viaszfiguráját, amit Voltaire-ről mintázott. Később megcsinálta Jean-Jacques Rousseau és Benjamin Franklin szobrát is, majd 1794-ben, Curtius halála után megörökölte az orvos viaszfiguráit, amikkel a következő évtizedekben egyfajta mozgó múzeumként körbeturnézta Európát.

1795-ben ment hozzá Francois Tussaud-hoz, ekkor vette fel férje vezetéknevét és adta kiállításának a Madame Tussaud’s nevet. Végül Londonban telepedett le a Baker Streeten, ahol múzeumot nyitott. A jelenlegi Madame Tussauds múzeum is róla kapta nevét, sőt: létezik még néhány viaszfigura, amit maga Tussaud készített, bár egy 1925-ös tűzben, illetve a német bombázások miatt 1941-ben a legtöbb szobor elpusztult. A legrégebbi, ma is látható szobor 1765-ben készült és Madame du Barry-t ábrázolja.

Madame Tussaud dédunokája, John Tussaud 1929-ben – Fotó: H. F. Davis/Topical Press Agency/Getty Images

A londonin kívül a világon ma további 23 városban lehet viaszfigurákat nézegetni és szerencsére a legtöbb múzeumban vannak röhejes szobrok. Annak ellenére is, hogy ma már sokkal profibban rakják össze ezeket, mint Tussaud. A technológia egyébként nem változott sokat az 1700-as évek óta, leszámítva persze azt, hogy ma már körbefotózhatják a celebeket minden szögből.

Az alapos felkészülés viszont nem feltétlenül eredményez jobb munkát, amire csodás bizonyítékként szolgálnak az alábbi szobrok, amiknek manapság maximum annyi haszna van, hogy lehet velük szelfiket készíteni.

Legutóbb Ariana Grande szobrát rontották el, de annyira, hogy még az énekesnő is értetlenkedett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pop Crave (@popcravenews) által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2019, időpont: 5:43 (PDT időzóna szerint)


Ez itt nem Sarka Kata, hanem Lindsay Lohan mása.

Fotó: J. Kempin/FilmMagic

Ő pedig nem E.T., hanem Naomi Campbell.

Fotó: Barry King/WireImage

Azt hihetnénk, hogy ez egy elrontott Beyoncé-szobor, pedig egy elrontott Jennifer Lopez.

Fotó: Paul Hawthorne/Getty Images

Az elrontott Beyoncé az ez.

Fotó: Barry King/WireImage

A Beckham-házaspárt nagyon gyűlölhette a készítője.

Fotó: Bruno Vincent/Getty Images

De főként Victoria Beckhamet.

Fotó: Bruno Vincent/Getty Images

Brad Pitt összeomlana, ha ezt látná.

Fotó: Lawrence Lucier/FilmMagic

És valószínűleg Julia Roberts is sírt már egy sort, miután ez szembejött vele.

Fotó: Lawrence Lucier/FilmMagic

Nyomokban hasonlít Tom Hanksre.

Fotó: Fred Duval/WireImage

Miley Cyrusnak több szobra is van.

Fotó: Paul Morigi/WireImage

De egyik sem stimmel.

Fotó: John Phillips/Getty Images

Végül pedig nézzük azt a szobrot, amiről soha, senki fogja kitalálni, hogy kiről készült. Mert ez nem Gábor Zsazsa, hanem Madonna.

Fotó: David Lodge/FilmMagic

via GIPHY

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik