Élet-Stílus

Azzal csúfolták, hogy dagadt, válaszként modell lett belőle

Így tudta elfogadni a testét.

Karla Crowe-t mindig azzal csúfolták, hogy dagadt, középiskolában egyszer sem volt barátja, noha a barátai mindegyikének volt hosszabb-rövidebb ideig. Nem tudott úgy öltözködni sem, mint barátai, mert nem voltak az ő méretében. Ezért fiús ruhákban járt-kelt – írta Daily Star. A fiúk gúnyolták, a lányok pedig úgy tettek, mintha nem is létezne. Később pedig férfiak azzal utasították vissza, hogy „túl nagy”.

Végül akkor kezdett el megváltozni az önmagához fűződő viszonya, amikor egy zenekar frontembere azt mondta neki:

meg kell tanulnod leszarni, mit gondolnak az emberek rólad!

Ez sokat segített neki, de még mindig nehezen fogadtatta el magát 120 kilójával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Karla Crowe (@karlacrowemodel) által megosztott bejegyzés, Nov 28., 2018, időpont: 11:19 (PST időzóna szerint)

A most 28 éves nő azonban megtanulta elfogadni magát és alakját, ebben nagy segítségére volt a férje, akivel 2011-ben ismerkedett meg. Ő, Xavier ösztönözte, hogy kezdjen el modellkedni, és segített neki, hogy magabiztosabb legyen.

Illetve:

Szexpozitívnak lenni nekem annyit jelent, hogy elismerjük, a nőknek ugyanúgy vannak szexuálisan vágyaik, és hogy szabadon nyilvánítsák ezeket ki, mint ahogy azt a férfiak teszik.

Úgyhogy most már – noha vannak rosszabb napjai – szereti a testét Crowe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Karla Crowe (@karlacrowemodel) által megosztott bejegyzés, Febr 9., 2019, időpont: 1:17 (PST időzóna szerint)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Detail of water purification plant from industrial processes
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.