Élet-Stílus

10 év emlékeit felejtette el egy kakilás miatt

A nagyon akarásnak is nyögés a vége.

Egy hongkongi nő székrekedéssel küzdött két héttel ezelőtt, és nagyon rosszul volt már miatta. Elment a vécére, hogy könnyítsen magán, elég sokáig bent is volt, aztán mikor kijött, amnéziát szenvedett – írta a World of Buzz a China Times cikke alapján.

Családtagjai szerint a nő mindent elfelejtett az elmúlt 10 évből, de aztán, nyolc órával később visszatért az emlékezete.

A rokonok kórházba küldték mindenesetre, mert attól tartottak, valami gond lehet a nő agyával, de az orvosok a vizsgálatok után azt mondták, hogy minden rendben van.

Később egy idegsebész azzal magyarázta az emlékezetkiesést, hogy a székrekedés miatt volt, mert túl nagy erővel próbált könnyíteni magán az asszony.

A túl nagy erőfeszítés miatt a nő hasában és agyában túl nagy volt a nyomás, ami oxigénhiányhoz vezetett az agyban, ez okozta a rövidtávú eszméletvesztést. Ugyanígy járhatnak azok is, akik nagyon ideges típusúak és azok, akik nehéz dolgokat emelnek. Az orvos azt tanácsolja, ilyen esetben mindenképpen keressenek fel egy kórházat, már csak azért is, mert az ilyen embereknél 30 százalékkal nagyobb egy stroke kockázatának az esélye.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik